Az MPP elnöke és Kovászna megyei elnöke kerül befutóhelyre az RMDSZ jelöltlistáján

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Kulcsár Terza József, a párt Kovászna megyei szervezetének az elnöke szerepel majd befutónak számító helyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáin az év végén tartandó romániai parlamenti választásokon – döntötte el pénteken a párt bővített elnöksége Makfalván.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

Amint Biró Zsolt pártelnök az MTI-nek elmondta, a párt országos elnökségének bővített ülésén rangsorolták a jelölteket, és elfogadták annak az együttműködési megállapodásnak az előre egyeztetett szövegét, amelyet a párt az RMDSZ-szel köt meg a jövő hét folyamán.

Biró Zsolt elmondta, a román választójogi törvény nem teszi lehetővé, hogy koalíciós szerződést kössenek, hiszen koalíció esetén a választási küszöb olyan mértékben megemelkedne, hogy azt a magyar pártok koalíciója nem tudná átlépni. Ezért az MPP jelöltjei az RMDSZ jelöltlistáján mérettetnek meg a választásokon. Hozzátette: erre az teremt lehetőséget, hogy az RMDSZ érdekvédelmi szervezetként, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Így az MPP tagjai anélkül lehetnek az RMDSZ-nek is a tagjai, hogy le kellene mondaniuk a párttagságukról.

Biró Zsolt azt is elmondta, hogy az RMDSZ jelöltlistáján parlamenti mandátumot szerző polgári párti politikusok az RMDSZ frakciójában fognak tevékenykedni.

Pénteken ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa is, amely arról döntött, hogy a szövetség Kovászna megyében és a Hargita megyéhez tartozó Udvarhelyszéken ajánl fel egy-egy befutónak számító helyet az MPP jelöltjeinek – közölte a Maszol.ro portállal Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

A román államfő december 11-ére tűzte ki a parlamenti választásokat. Ezeken a romániai választók megyei pártlistákra adhatják majd le a szavazataikat. A székelyföldi Kovászna és Hargita megyében az elmúlt 26 év választásain csaknem valamennyi parlamenti mandátumot az RMDSZ jelöltjei szerezték meg.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »