Az Magyar Közösség Pártja határozott közleményben reagált a pozsonyi templomrongálásra és Korčok bejegyzésére

Az Magyar Közösség Pártja határozott közleményben reagált a pozsonyi templomrongálásra  és Korčok bejegyzésére

Az Magyar Közösség Pártja közleményben reagált a pozsonyi templomrongálásra (LGBTQ+ propaganda ihletésű feliratok) és Ivan Korčok fb-bejegyzésére, amelyben Kövér László beszédét bírálta, amely a somorjai kitelepítettek emlékművénél hangzott el tegnap.

Az MKP határozottan elítéli a pozsonyi templomok és egyházi épületek megrongálását. Egyaránt elutasítja a feliratok eszmeiségét, de legfőképp az üzenetek közvetítésének erőszakos formáját.

Az MKP minden felnőtt polgár szexuális irányultságát tiszteletben tartja, azonban a társadalmi béke és a normalitás megőrzése érdekében nem támogatja semmilyen szexuális propaganda erőszakos terjesztését.

Hírdetés

Minden nemzetnek, nemzetközösségnek joga van megemlékezni történelme dicső és szomorú történéseiről, tapasztalatairól egyaránt.

A nemzeti tudat egyenrangú része a nyelv és kultúra mellett a történelmi tények ismerete és az abból fakadó összefüggések megértése. Nekünk, felvideki magyaroknak a haborús veszteségeknél is nagyobb érvágást és mély, nagyon nehezen gyógyuló sebet okozott a hontalanság évei alatt és után tapasztalt meghurcolásunk, a magyar közösség anyagi, szellemi és számbeli lefejezése.

Számunkra a történelem ezen szakasza nem lezárt történet! Bármi is legyen a két ország közötti kapcsolatok tétje, számunkra a beneši időszak akkor zárul le, ha a szlovák törvényhozás, a köztársasági elnök és a kormányfő bocsánatot kér tőlünk, és méltányos anyagi és erkölcsi kárpótlást biztosít számunkra.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »