Az LMP-s Csárdi Antalt meglepetésként érte Demeter Márta átigazolása a Jobbikhoz

Az LMP-s Csárdi Antalt meglepetésként érte Demeter Márta átigazolása a Jobbikhoz

Meglepetésként ért minket a hír, de minthogy közös kormányzásra készülünk, nem volna szerencsés, hogyha mi kommentálnánk ezt a történetet. Azt gondolom, hogy az élet nem áll meg, és nem mondhatok mást, mint hogy Demeter Mártának is sok sikert és hatékony munkát kívánok a következő pártcsaládjában 

– nyilatkozta a Spirit FM-nek Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese azzal kapcsolatban, hogy Demeter Márta hétvégén bejelentette, a Jobbik színeiben folytatja képviselői munkáját. 

Demeter Márta „elvesztése” kapcsán, azaz, hogy távozott az LMP-ből, a párt frakcióvezető-helyettese azt is elmondta, nem lát arra utaló jelet, hogy hasonló meglepetések is legyenek.

Hírdetés

Emellett a rádió Aktuál című műsorában Csárdi valamennyi alapvető élelmiszer áfakulcsának 5 százalékra való csökkentése mellett érvelt, majd beszélt az inflációhoz igazodó többkulcsos adórendszer elképzeléséről is.

Utóbbi alapján a minimálbér összegéig 0 forint lenne az adókulcs, ami a magyar gazdaság szempontjából meglátása szerint elviselhető kiesés lenne. A következő sáv esetében, tehát 500 ezer forintig 12 százalékos lenne a személyi jövedelemadó kulcsa, míg efölött jönne be a 25 százalékos adókulcs. Úgy látja, ezáltal bruttó egymillió forintos jövedelemszintig több pénz maradna az emberek zsebében.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »