Az isztambuli kalifa bukása hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget

Az isztambuli kalifa bukása hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget

Az Oszmán Birodalom nevéhez köthető Oszmán Kalifátus mintegy fél évezreden át szimbolizálta a világ muzulmán híveinek egységét, ugyanakkor a Közel-Kelet arabsága évszázadokon át a török hatalom árnyékában tengődött. Isztambul bukása, a török „iga” első világháború utáni lerázása − habár ezt követően ideiglenesen a nyugat-európai gyarmatosítók befolyása alá került az iszlám világ − elősegítette a fundamentalista irányzatok terjedését, amelyek közös álma egy hatalmas muzulmán állam létrehozása volt.

Habár az öreg kontinens már a 15–16. században belekezdett a gyarmatosításba, az iszlám világ a 18. század végéig mentesült e kellemetlen teher alól. Nem térhettek ki azonban a kora újkor félelmetes erejű birodalmának hódítása alól a Földközi-tenger mentén élő arabok, akik majd’ négyszáz évre a muszlim hatalom egyetlen jelentős központjává váló Oszmán Birodalom alattvalói lettek.

A folyamatosan elnyugatiasodó Isztambul központosította a hatalmat, a hadurakat és minden autonóm csoportosulást felszámolt, s a 19. század elejéig sikerrel vette fel a harcot az egyre nagyobb iramban folyó európai kolonizációval szemben.

A 19. század azonban vízválasztónak bizonyult: Napóleon egyiptomi inváziója nyitotta meg igazán az iszlám világ gyarmatosítását.

Hírdetés

A britek Indiában 1818-ban vették kezükbe a gyeplőt, míg a holland kormány már 1800-ban átvette a hatalmat a Holland Kelet-Indiai Társaságtól a délkelet-ázsiai szigetvilág felett. A franciák pedig előbb Algériában, majd Tunéziában és Marokkóban, végül az egész északnyugat-afrikai területen éreztetni kezdték, ki is az úr.

A 19. századra világossá vált: közel van az „Európa beteg emberének” nevezett Oszmán Birodalom − az algériai partvidéktől kezdve Egyiptomon és a Közel-Keleten át Iránig tartó − uralmának összeomlása, s vele párhuzamosan a nyugati hatalmak kolonizációjának kiteljesedése.

Az oszmánok által kinevezett kormányzók jogi és intézményi reformokat hajtottak végre az általuk ellenőrzött területeken, s felügyeletük alá vették a korábban autonómiát élvező intézményeket. A centralizáció nem a különböző népek érdekeit, hanem az állam hatékonyságának és a hadsereg ütőképességének javítását szolgálta.

A térségbe egyre jobban benyomuló nyugatiak hasonló módon próbálták ellehetetleníteni a civil társadalmak kialakulását, s mindent megtettek, hogy a Török Birodalomból kiszakított területrészek önállótlanok legyenek, s rászoruljanak a nyugat-európai „segítségre”.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »