„Az iszlám puszta létét is bűncselekménnyé kellene nyilvánítani”

Klára Samková cseh alkotmányjogász professzor asszony nemrég egy iszlámkérdéssel foglalkozó fórumon alig fél órában elmondta mindazt, amit egyre többen tudnak és elfogadnak, csak nem merik kimondani.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

„Ami az iszlámot illeti, harcolnunk kell ellene, le kell győznünk, és meg kell gátolnunk terjedését egyszer s mindenkorra: az iszlám puszta létét is bűncselekménnyé kellene nyilvánítani, mivel az ellentmond az emberi természetnek, a szabadságnak és különösen az emberi méltóságnak.”

Amint az előadásáról készült videofelvétel is mutatja, hiába próbálta a fórum moderátora belé fojtani a szót a professzor asszonyba, a közönség vastapssal fogadta lényeglátó meglátásait. Samková nem azt tette, amit ma oly sok körben szokás, hogy „ízeire” szedik az egymással is rivalizáló iszlám csoportokat, aztán diadalmasan közlik a végeredményt, hogy hát csak egyes iszlám csoportok a veszélyesek. Lehet beszélni az iszlámon belüli irányzatokról, csakhogy amikor lassan torkunkon a kés, ennek nincsen értelme, hiszen különféle irányzatai egyek abban, hogy a nem iszlám civilizációkat be kell kebelezni, s ha az azokon élők nem adják bele a derekukat, megsemmisülnek. Ezt ismerte fel egy más valaki is a minap, Pozsonyi Ádám. Fészbúkján ezt írta:

„Mondatoktól és idézetektől nem fog feltámadni, akinek elvágták a torkát. Akinek a lába körül mérges kígyó tekereg, először végezzen vele, aztán elemezze lábjegyzetekkel, hogy az a kígyó magától került oda, elcipelték természetes élőhelyéről, azon keresett-e valaki, vagy csak ostobaságból történt, hogyan szaporodik, mekkora a mérete, és lehet-e balladát írni a bőre mintázatáról…”

Én pedig mindehhez hozzáteszek valamit. Nem véletlen, hogy éppen az iszlámot és az iszlamistákat használja fel a zsidóság liberális köreinek nemzetközi hatalma arra, hogy az iszlámot és híveit Európa ellen fordítsa, nem pedig a valódi (Bergoglio-mentes) katolicizmust. Azért ezen nagyon, de nagyon el kellene sokaknak gondolkodniuk, legalábbis addig, amíg nem késő, és kiállni mindazon katolikusok mellett, akik körömszakadtig ragaszkodnak ahhoz, hogy megpróbálják, legalábbis amennyire csak tőlük telik, visszatéríteni Európát a tiszta katolicizmushoz. Csak ennek van ugyanis sub specie aeternitatis jövője, még akkor is, ha sokan ezt saját köreinkben sem így látják jelenleg…

Azoknak az önmagukat katolikusoknak mondóknak pedig, akik a bárgyúságban nem ismernek határt, akik szerint oly mindegy, iszlám-e valaki vagy katolikus, hiszen „egy a Teremtőnk”, „egy az Istenünk” mindnyájunknak, álljon itt intő jelként egy valódi katolikus teológus figyelmeztetése, ami a Második Vatikáni Zsinat iszlámról szóló, „Nostra Aetate” kezdetű dekrétumában olvasható tanításának hiteles katolikus bírálata:

„Mit mond a zsinat az iszlámról? „Az Egyház nagyrabecsüléssel tekint a muzulmánokra is. Ők az élő és létező egy Istent imádják, a könyörülőt és mindenhatót, a mennynek és földnek teremtőjét, aki szólott az emberekhez.”

Dicshimnusz arról a vallásról, amelyet atyáink többször is életük kockáztatásával és feláldozásával vetettek vissza, mert az célul tűzte ki, hogy a földet tűzzel-vassal a félholdnak veti alá. – A német püspökök a zsinat efféle kijelentéseiből levonták a megfelelő konzekvenciákat és a plébánosokat felszólították, hogy az egyházi intézményeket, azaz plébániai termeket, óvodákat, ifjúsági otthonokat és hasonlókat bocsássák az iszlám kultusz rendelkezésére.

Maga Róma évente üdvözlő követséget küld a muzulmánokhoz böjti hónapjuk, a ramadan kezdetekor, hogy szerencsekívánatait kifejezze, és nekik isteni üdvöt és áldást kívánjon.

Magában Rómában a polgármester a muzulmánoknak egy 30.000 négyzetméteres telket adományozott iszlám centrum építésének céljára, mindenekelőtt az arab világon kívüli legnagyobb mecset megépítésére. Az ünnepélyes alapkőletételre a Vatikán maga két képviselőt küldött, miután a pápák ennek a századnak az elején energikusan és sikeresen védekeztek egy efféle tervezet ellen.

De hallgassuk tovább az iszlámnak a zsinat szerinti leírását: „Teljes szívből akarnak (ti. a muzulmánok) hódolni (Isten) megmagyarázhatatlan rendelései előtt is; így hódolt meg Isten előtt Ábrahám, akiben szívesen látja az iszlám hite saját ősét. Jézus istenségét nem ismerik el ugyan, de őt prófétaként tisztelik. Szűzi anyját, Máriát is magasztalják, sőt olykor áhítattal fohászkodnak hozzá. Várják továbbá az ítélet napját, amikor Isten feltámaszt minden embert és megfizet nekik. Ennélfogva fontosnak tartják az erkölcsös életet, Istent pedig főként imával, jótékonykodással és böjttel tisztelik.”

Magától értetődően ebben a szövegben semmi sincs a félholdnak a legszentebb Szentháromság elleni, Krisztus istensége elleni harcáról; nem említik a Korán felhívását, hogy a keresztényeket öljék meg vagy igázzák le; elsikkad a többnejűség is vagy az üdvösség teljesen testi beállítása: az ember annál boldogabb a mennyben, minél több nője van!

Ami az iszlámnak a XVI. és XVII. században fegyveres erővel nem sikerült, azt eléri most a zsinat utáni korszakban békés úton. Elfoglalja Európát. Franciaországot elárasztják az arabok, Németországot a törökök, Angliát és Skandináviát a pakisztániak. Angliában például minden két hónapban megnyitnak egy új mecsetet.

Ha igaz az, hogy a muzulmánokat hitükben nagyrabecsüléssel kell szemlélnünk, akkor nem látom be, hogy őseink 1571. október 7-én Lepantonál miért álltak a török flotta útjába, és miért vállaltak egy véres csatát; vagy pedig 1683. szeptember 12-én a Bécs melletti Kahlenbergnél miért vívtak egy nem kevésbé véres csatát, és XI. Ince pápa miért tette meg a legnagyobb erőfeszítéseket, hogy keresztény sereget gyűjtsön, hogy szembeszálljon e veszéllyel. Atyáink tehát ostobák voltak. „Csak nagyrabecsüléssel” kellett volna szemlélniük az iszlámot, csak fel kellett volna fogniuk, hogy az iszlám is „az egyetlen Istent imádja”, az „élőt és önmagában létezőt”, a „könyörülőt és mindenhatót”; akkor felismerték volna, hogy bár ez Jézus istenségét nem ismeri el, de ettől a részlettől eltekintve őt mégis prófétaként tiszteli, és hogy követői imádságban, alamizsnálkodásban és böjtben erkölcsösen élnek. Ezáltal a legszebb ökumenizmus vált volna lehetségessé!”

(Részlet Franz Schmidberger atyának „A Második Vatikáni Zsinat időzített bombái” címmel 1989. április 9-én Mainzban, az „Actio spes unica” mozgalom meghívására tartott előadásából.)

Világos szavak, függetlenül attól, hogy Brüsszelben vagy éppen Rómában hogyan értékelik őket…


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »