Az iszlám betolakodók összeverték a keresztény menekülteket, majd a tengerbe dobták

Spanyolországban áll bíróság elé az a muszlim migráns, aki több társával hat keresztény menekültet megvert, kirabolt majd súlyos sérült állapotban a Földközi-tengerbe dobott. A keresztényeknek az volt a bűnük, hogy Jézushoz imádkoztak.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A tárgyalás a spanyolországi Almería városában kedden kezdődött el. Az ügyész azzal vádolja a migránst, hogy társaival hat keresztényt dobott a tengerbe miközben Líbiából átkeltek egy hajón. A muszlimok botokkal verték össze az imádkozó keresztényeket, majd a vízbe dobálták őket ahol a súlyos sérüléseik miatt megfulladtak.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy a muszlimok 1500 Eurót vettek el összevert áldozataiktól.

A túlélők azt mondták, hogy a muszlimok a keresztényeket vádolták a háborgó tenger miatt, azt hitték azért imádkoznak, hogy isten sújtson le rájuk egy viharral.

A katasztrofális átkelésben összesen 21 ember veszett oda, köztük a hat megölt keresztény is, de a tenger csupán egy áldozat holttestét sodorta partra.

Az ügyészség szerint a muzulmán kapitány tisztában volt vele, hogy az áldozatok meg fognak halni a tengerben, megfulladnak, vagy megfagynak a hideg, viharos vízben, a fizikai sérüléseikben.

Az ügyész 15 év kiszabását kérte gyilkosságért, amelyet a vallási motiváció súlyosbít, ami miatt további 90 év börtönbüntetést kért.

Hasonló “vallási mészárlás” történt tavaly áprilisban, amikor Líbiából Olaszországba keltek át az illegális bevándorlók. Érkezésük után 15 muszlim migránst tartóztattak le, mert meggyilkoltak 12 keresztényt és a testüket a tengerbe dobták.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »