Az Iszlám Állam vállalta magára a kabuli merényletet

Felrobbantotta magát hétfőn egy öngyilkos merénylő az afgán hírszerzés (DNS) egyik kabuli épülete közelében, a támadás elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

A robbantásban legalább hét ember – közöttük az elkövető – halt meg.

Előzőleg helyi kormányzati tisztségviselők az közölték, hogy legalább három ember halt meg a terrortámadásban.

Az afgán egészségügyi minisztérium egyelőre egy sebesültről tud.

Legutóbb napra pontosan egy hete történt hasonló merénylet a DNS egy másik létesítményénél, jóllehet akkor több támadó volt, akiket az afgán biztonsági erőknek csak több órás tűzharc után sikerült ártalmatlanítaniuk.

Hírdetés

Most Afganisztánra sújtott le a dzsihadisták terrorja Fotó: MTI/EPA/JAWAD JALALI 

Az egy héttel ezelőtti támadás elkövetését is az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta. Egy tisztviselő közölte, hogy a hétfői robbanás a létesítmény bejáratánál történt.

Az AP amerikai hírügynökség információi szerint legalább öten vesztették életüket és ketten sebesültek meg, köztük nők, akik a támadás helyszíne mellett elhaladó gépjárműben ültek.

Az AP a belügyminisztériumra hivatkozva hozzátette, hogy a merénylet a DNS egyik irodája mellett történt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »