Az Iszlám Állam rombatott egy kabuli szikh templomnál

Az Iszlám Állam rombatott egy kabuli szikh templomnál

2022. 06. 19.

Több robbanás történt, majd tűzharc bontakozott ki fegyveres támadók és a tálib biztonsági erők között egy szikh templomnál Kabulban szombat reggel, az incidensben legkevesebb két ember meghalt, hét másik megsebesült – közölték a helyi hatóságok.

Az afgán belügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint egy robbanószerrel megrakott járművet akartak a levegőbe röpíteni, de az autó még azelőtt felrobbant, hogy elérte volna célpontját.

A belügyminisztérium szóvivője, Abdul Nafi Takorn később kiadott közleménye szerint fegyveresek a templomba behatolva kézigránáttal támadtak az imahely őrére. A szikh közösség egyik tagja meghalt, hét másik megsebesült. Egy tálib fegyveres is meghalt.

A szóvivő szerint a támadás után néhány perccel egy robbanószerrel megrakott gépjármű robbant fel a templom közelében, a detonációnak nem volt áldozata.

Hálid Zadran, a kabuli rendőrfőnök szóvivője szerint a rendőrségi akció több óra után ért véget, miután végeztek az utolsó támadóval. A szóvivő azt nem közölte, hogy a támadásban hányan vettek részt.
A támadás után tűz keletkezett. A közösségi médiában közzétett felvételek szerint sűrű fekete füst gomolygott a helyszín felett, és lövéseket lehetett hallani.

Egyelőre nem világos, mely csoport állhatott a merénylet hátterében.

Az utóbbi hónapokban számos támadást hajtottak végre militáns csoportok Afganisztánban, némelyik elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.

A szikh vallásnak mintegy kétszáz fős apró kis közössége van csak jelen a túlnyomórészt muszlim többségű Afganisztánban. A tálibok tavaly augusztusi hatalomátvétele előtt nagyjából 300 szikh család élt az országban, közülük aztán a hatalomváltás után sokan külföldre mentek. Más vallási kisebbségekhez hasonlóan a szikh közösség is volt már erőszakos támadás célpontja Afganisztánban: 2020 márciusában egy másik kabuli templomuknál hajtott végre merényletet az Iszlám Állam, akkor 25 embert öltek meg.

Hírdetés

Pénteken az észak-afganisztáni Kunduzban történt robbanás egy mecsetnél, akkor a hatóságok szerint egy ember halt meg és ketten sebesültek meg.

Az indiai külügyminisztérium a szombat reggeli robbantásra reagálva aggodalmát fejezte ki, és jelezte, hogy figyelemmel követik a fejleményeket, és várják a további részleteket az ügyről.

Határozottan elítélte a támadást a pakisztáni külügyminisztérium is. A tárca közleménye szerint “Pakisztán elítéli a terrorizmus minden formáját és megnyilvánulását”. Iszlámábád szolidaritását fejezte ki az afgán néppel és támogatja az afgán hatóságoknak a terrorizmus elleni harcra és népe védelmének biztosítására irányuló minden erőfeszítését.

Az Iszlám Állam jelentkezett a kabuli szikh templom elleni támadásért

Az Iszlám Állam terroristaszervezet vasárnap jelentkezett a kabuli szikh templom ellen a hét végén elkövetett, legalább két halálos áldozattal járó merénylet elkövetőjeként.

Aamák nevű “hírügynökségükön” keresztül a dzsihadisták az egyik indiai kormányszóvivő Mohamed prófétára tett becsmérlő szavaival indokolták a merényletet. Bár Nupur Sarma azóta bocsánatot kért, lemondott tisztségéről, pártja, a kormányzó Bharatíja Dzsanata Párt (BJP) pedig elhatárolódott tőle, Indiában, valamint Pakisztánban és Bangladesben is tüntetések robbantak ki az eset nyomán.

A templomnál szombat reggel történtek robbanások, majd tűzharc bontakozott ki a terroristák és a tálib biztonsági erők között.

A merényletet néhány nappal egy indiai kormánydelegáció kabuli látogatása után követték el. A küldöttség egyébként Afganisztánba szállítandó humanitárius segélyekről egyeztetett a tálibokkal.

Afganisztánban a hetvenes években körülbelül félmilliós szikh élt, ám azóta nagyrészük – a hátrányos megkülönböztetés és a nehéz életkörülmények miatt – elmenekült, a közösség pedig mintegy 200 főre zsugorodott. Más vallási kisebbségekhez hasonlóan a szikh közösség is volt már erőszakos támadás célpontja Afganisztánban: 2020 márciusában egy másik kabuli templomuknál hajtott végre merényletet az Iszlám Állam, akkor 25 embert öltek meg.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »