Az ismeretlen út, harmadszor – Megemlékezés a losonci zsinagógában

Az ismeretlen út, harmadszor – Megemlékezés a losonci zsinagógában

A Holokauszt áldozatainak szlovákiai emléknapjának előestéjén a losonci zsinagógában harmadik alkalommal emlékezetek a Holokauszt áldozataira. A Zsinagógában megtartott műsorban ezúttal Losonc zsidó származású építészeinek emlékét is felidézték. A megemlékezést Soňa Gyarfašová, ismert újságíró, szerkesztő vezette.

A rendezvény első részében a zsinagóga mellett kialakított kis parkban leleplezték a Holokauszt losonci, a vezetéknevükben a „C” és „D” betűvel kezdődő áldozatainak emléktábláit. Ezeket a zsinagóga egykori, a karzatra ill. a toronyba vezető lépcsőfokaira vésik fel. A táblákat Szabó Kinga, a losonci Szabó Gyula Emlékház vezetője leplezte le. Daniela Szeghő csellójátéka kíséretében.

Az áldozatokra való megemlékezés ezen formáját eddig sem, s most sem tudom megérteni. Ily módon több év fog eltelni addig, amíg az összes áldozat neve kikerül valamelyik majdani emléktáblára, s addigra az első táblákat és neveit eltünteti az időjárás és az enyészet, hiszen azok semmilyen módon nincsenek védve sem az időjárás sem a rongálások ellen.

Utóbbi folyamat már  látható a két évvel ezelőtt elhelyezett táblákon. Az érzéseimmel nem voltam magam. Beszélgetve a jelenlévőkkel többek azonosultak azzal, hogy az áldozatok  neveit a zsinagóga belső vagy külső falára helyezett táblákon lenne ésszerűbb közzétenni. Hasonlóan ahhoz, ahogy ezt már megtették a környező településeken (Rimaszombat, Salgótarján, Balassagyarmat, Gács).

A rendezvény második része a megemlékezésé volt. Ezen Winkler Oszkár építész életét és munkásságát Szabó Kinga, a Szabó Gyula Emlékház vezetője, a zsinagóga építőire Andrea Moravčíková, a losonci Városi Múzeum igazgatója és az idén 90. életévét betöltő Hidasi József, Németországban élő építészre Böszörményi István, nyugalmazott  tanár emlékezett.

A rendezvényt két pozsonyi zenész Zulzifar Zázrivá (zongora) és Daniela Szeghő (cselló) koncertje zárta, melyen Max Bruch, Felix Mendelssohn – Bartold, Gabriel Fauré, S.V. Rachmaninov és Ernest Bloch művei csendültek fel.

A zsinagóga előtti téren a CURATORSTUDIALIES INSTITUTE vándorkiállítása volt látható, melynek művészei készséggel álltak az érdeklődők rendelkezésére. A kiállítás metanyelven figyelmezett az extrémizmus, a xenofóbia és a rasszizmus kérdéseire. Alkotóinak egyik célja, hogy felhívják a figyelmet a tolerancia, a kisebbségekkel való megértés szükségességére valamint a kritikus gondolkodásra.

Utóbbi részét képezte az ember önmagával való szembenézése. A kiállítás két oldalán pozitív és negatív tulajdonságok sora volt feltéve, letéphető kis papírszelvények formájában. A látogató egyik feladata volt, hogy mindkettőből válassza ki azt a pozitívumot, melyet a leginkább a sajátjának érez, s azt a negatívumot, melyet a leginkább elutasít.

Hírdetés

A megemlékezés, annak ellenére, hogy a losonci zsidóság nagy része magyar anyanyelvű volt, az idén is csak szlovák nyelven zajlott. Magyar nyelven csak az előadásokhoz kötődő néhány dokumentum volt bemutatva.

A nógrádi, benne a losonci zsidóság tragédiája 1944. március 19-én a terület német megszállásával vette kezdetét. Losoncon áprilisban bezárták a zsidó iskolát (68 tanuló és 2 tanítót), betiltották valamennyi, nem vallási zsidó szervezet működését. Zsidók nem vásárolhattak húst, a számukra kiutalt jegyre csak konzerveket kaphattak, azt is csak ideiglenesen.

Az orvosok kivételével nem végezhettek szellemi munkát. A losonci neológ (anya)hitközségnek ekkor 1400 kimutatott tagja és 388 adófizetője, az ortodox (anya)hitközségnek 325 tagja és 59 adózója volt. A megye 1944. április 1-jei kimutatása Losoncon 1728 zsidót és 80 kitértet, a járásban 242, a szomszédos Szécsényi járásban 445, összesen 2415 zsidót és 80 kitértet mutatott ki.

A m. kir. minisztérium rendelete alapján Nógrád megye főispánja 1944. április 4-i hatállyal felmentette szolgálatuk alól a zsidónak tekintendő tisztviselőket. Az alispán 1944. május 3-i keltezésű állami táviratában rendelte el a megye zsidóságának elkülönítését. Végrehajtásával a város polgármestere, Koltay Ernő egy nappal korábban egy hat tagból álló bizottságot valamint egy általa kijelölt különbizottságot bízott meg. Közvetítésükkel értesítették a zsidó lakosságot arról, hogy lakóhelyüknek a Tugár patak jobb oldalán fekvő városrészt jelölték ki. Eredeti lakóhelyükön csak a zsidó orvosok maradhattak.

A kényszerű költöztetés szem és fültanúja volt Márai Sándor is, aki április 13-án Leányfaluból, Balassagyarmaton keresztül érkezett Losoncra, s több hetet töltött el a városban. Valószínűleg azért jött, hogy kísérletet tegyen felesége, Lola apjának kiszabadítására a kassai gettóból. A naplóját idézzük:

„X. egy hete a kassai gettóban. Első három levelében pontosan leírja, mi történik egy táborban, ahol nincs víz, nincs latrina, nincsenek épületek, csak oldalfal nélküli pajták, s ahol tizenötezer embert tereltek össze öt nap alatt.

A gettókat általánosan és kötelezően megvalósítják, minden tízezernél magasabb lélekszámú magyar városban, ahová beterelik a környékbeli falvak zsidait is. Losoncon ma reggel kezdték meg az átköltöztetést. Amíg írok, ablakom előtt zörögnek a kordék, melyeken nyomorult emberek tolják szegényes, rongyos holmijukat. Úgy érzem magam, mint Josephus Flavius, mikor Titus és Vespasianus elküldték Jeruzsálem falai alá, hogy lássa és írja le Jeruzsálem pusztulását. Ha túlélem, leírom.” X-et nem tudták megmenteni. „ …deportálták Lengyelországba. A főispán, akit levélben kértem, hogy ne vigyék el a hetvenhat éves embert, hagyják a gettóban, pársoros elutasítással felelt: Azt írta, nem tehet semmit. De ha nem tehet semmit, miért nem mond le?

 „L. városban A. zsidó orvost elvitték munkatáborba, ötéves gyermekét a gettó lakosaival együtt vagonban Lengyelországba; de a rendelő helyén maradt. Az iskolatársam volt. Rendelőjét korszerűen rendezte be, röntgengéppel, elektrokardiogrammal. Mindez vidéken ritkaság. A rendelőért, a röntgengépért, a felszerelésért ketten vetélkedtek: a helybeli tisztiorvos, s egy belgyógyász. A rablók nem tudtak megegyezni. A vitából lovagias ügy keletkezett, párbaj. Mert mi lovagias nép, úri emberek vagyunk, kérlekalássan.” „Ez a kisváros büntetés. Egyenlőre szelíd büntetés. Por, jellegtelen házak, málló vakolat, s az első hőség felidézi azt a jellegzetes bűzt, mely a kanalizálatlan kisvárosok testi szaga. Ez rosszabb, mint a szegénység. Ez bugrisság.”

Az 1944. május 27-én készített kimutatás szerint összesen Losonc 348 zsidó családjának 1124 tagja 118 házat, bennük 443 szobát ürített ki. Nem áll rendelkezésre hiteles dokumentum arról, hogy a losonci gettóból mikor vitték el a zsidókat. Annyi biztos, hogy először a mai Zólyomi úti téglagyár épületébe összpontosították őket. A jeruzsálemi Jád vá-Sém Intézet által kiadott könyv szerint  a losonci téglagyárból 1944. június közepén két vonattranszporttal vitték el a zsidókat. Az első transzport 1970 személlyel június 9-én hagyta el Losoncot, amit néhány nap múlva követett a második. A losonciak első csoportja július 13-án érkezett Auschwitzba.

Június 19-én a losonci gettó már üres volt és a városban nem volt zsidó lakos. Erre utal a város tisztiorvosának jelentése „Tisztelettel jelentem, hogy az intézkedések kivétel nélkül folyamatba tétettek, azonban a zsidók időközben történt eltávolítása folytán azok egy része befejezést nem nyert, másik része pedig nem volt foganatosítható.”

Puntigán József


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »