Az iskolának missziós feladata van – Igazgatói megbízóleveleket adtak át Egerben

Az iskolának missziós feladata van – Igazgatói megbízóleveleket adtak át Egerben

Igazgatói megbízóleveleket adott át Ternyák Csaba érsek július 12-én Egerben, az érseki palota magánkápolnájában. Tizenhárom vezető vette át a dokumentumot.

A közös imádságot követően a főpásztor köszöntőjében úgy fogalmazott, ünnepi lélekkel kérik Isten áldását a szolgálatra. „Fontos az igazgatók feladata, a jövőt építik, az Egyház, a nemzet, a család jövőjét. Ez akkor lesz hatékony, ha mindez hitben történik” – hangsúlyozta Ternyák Csaba.

Szent Benedek előző napi ünnepére utalva az egri érsek arról beszélt, hogy a Római Birodalom megszűnése utáni helyzetben ő adott lelket Európának azzal, hogy Istent helyezte a középpontba.

Nekünk is így kell tennünk, és megtapasztaljuk, hogy a mindennapi munkánk könnyebb lesz, és a ránk bízottak is hasznát látják. Az iskola feladata a hit ébresztése, növelése, ezért az igazgatókra mint legfőbb munkatársakra tekintek – fogalmazott a főpásztor.

Isten kezébe kapaszkodva a hit racionalitását, értelmes választását be kell vinni a munkába, hiszen az iskolának missziós feladata van. Tudjuk, hogy vannak olyanok, akikhez a hit még nem jutott el, számukra az Istenben való boldogságot kell sugároznunk, vonzást teremtve, miként ezt XVI. Benedek és Ferenc pápa is megfogalmazta – tette hozzá Ternyák Csaba.

Hírdetés

A köszöntő után Juhász Ferenc pasztorális helynök szólította az intézményvezetőket, akik Ternyák Csaba érsektől átvették megbízólevelüket, buzdító szavak kíséretében.

Az ünnepség a palota Pyrker-szárnyában folytatódott, ahol a Szent Imre Katolikus Általános Iskola zeneiskolásai adtak műsort.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Szent István Televízió/Vozáry Róbert

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »