Az iskolaigazgatói versenyvizsga elhalasztását kéri a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség

Az iskolaigazgatói és igazgatóhelyettesi tisztségekért kiírt országos versenyvizsga elhalasztását kéri a tanügyminisztertől a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség, mert – állítják – több probléma is felmerült a vizsga megszervezésével kapcsolatban.

Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közlemény értelmében a szakszervezeti szövetség úgy véli, halasztani kell a vizsgát, még egyszer ellenőrizni kell az első körben elutasított jelentkezők iratcsomóit, és “rendezett körülmények között” kell megszervezni a megmérettetést.

“Noha a vizsga módszertana szerint október 7-éig közzé kellett volna tenni azoknak a listáját, akiknek a jelentkezését elfogadták, Bukarestben ez még nem történt meg, kollégáink egész éjszaka várták, de senki nem közölt velük semmit. Ez azt jelenti, hogy teljesen semmibe veszik kollégáinkat. Ha ez a vizsga így folytatódik, bárki megtámadhatja majd a végeredményeket a bíróságon. Ugyanakkor abszurdumnak tartjuk, hogy visszautasítják egy olyan jelentkezőnek az iratcsomóját, aki 1989-ben 11 éves volt, azzal az indokkal, hogy hiányzik belőle a nyilatkozat, miszerint nem folytatott politikai rendőrségi tevékenységet” – nyilatkozta Marius Ovidiu Nistor elnök.

A szakszervezeti szövetség vezetője hozzátette, informácóik alapján több tíz olyan tanintézet van, amelynek az igazgatói tisztségére senki sem jelentkezett. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »