Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely várja a fiatalokat a 2022–23-as kurzusra

Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely várja a fiatalokat a 2022–23-as kurzusra

Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán működő, szerzetesi és papi összefogással vezetett, fiatal felnőtteknek szóló kurzus, amely 2007 óta működik. Célja, hogy segítse azokat a 18 és 30 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik életük nagy döntései előtt állnak.

A kurzus alkalmai a szorgalmi időszakban kéthetente lesznek, félévente hat-hat alkalommal és egy-egy lelkigyakorlatos hétvégével.

Központi témái: istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok (házasság, család, szerzetesség, papság). Ezen témák átgondolásához kapnak a résztvevők támpontokat, „iránytűt a kezükbe”, melyet aztán ők maguk használhatnak életük fontos helyzeteiben.

A kurzus fontos része az imádságban való gyakorlat elmélyítése, hiszen a hivatástisztázás kulcsa az Istennel való kommunikáció. A résztvevők otthoni gyakorlatokat is kapnak, melyek segítik őket a találkozások közti időben. A műhely ideje alatt a fiatalok lehetőséget kapnak arra is, hogy rendszeresen beszélgethessenek a vezetőkkel a bennük zajló folyamatokról.

Idén az Iránytű-teamben Csépányi Gábor atya, Zics Ildikó szociális testvér, Nagy Bálint jezsuita szerzetes, Szabó Ráhel domonkos nővér, valamint Gács Paszkál ferences testvér várják az érdeklődőket. Jelentkezni szeptember 11-ig az [email protected] e-mail-címen lehet!

Hírdetés

További információk ITT, illetve az Iránytű Hivatástisztázó Műhely Facebook-oldalán.

A filmet készítette: Tajti Krisztián

Forrás: Iránytű Hivatástisztázó Műhely 

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »