Az ipolyvarbói viselet és hagyományok hű őrzője

Az ipolyvarbói viselet és hagyományok hű őrzője

Az ipolyvarbói népszokások, a helyi elődök értékeinek és a község népviseletének hű őrzője Koisné Fajcsík Szilvia. A több évtizedes értékgyűjtés eredménye az a hiánypótló értéktár, melyet az ipolyszécsénykei VII. Palóc Világtalálkozón is bemutattak a nagyközönség számára.

Mint a Felvidék.ma-nak Koisné Fajcsík Szilvia elmondta: kiskorában még látta az idős ipolyvarbói nénikéket népviseletben, már akkor megragadta ez a különös világ. A későbbiekben kikopott a viselet, ám a vonzalom a régi hagyományok iránt fokozatosan kialakult.

Fordulópontként értékelte a Szobi Eszter által vezetett Babamúzeum felkérését az ipolyvarbói népviselet bemutatására, azok megvarrására. „A kilencvenes években felkerestem az idős ipolyvarbóiakat. Elbeszélgettünk a régi időkről, a népviseletekről. Ekkor sajátítottam el a legkülönfélébb varrási fortélyokat” – magyarázta.

A tanulás mellett megidézték a régi időket, előkerültek a régi családi fotók is.

A viseletes babák mellett újrakészítette az egyes ruházatot.

Az idős lakosok elmondása szerint fokozatosan bővült az ipolyvarbói népviseletet bemutató babakollekció. Napjainkban a babagyűjteményben találunk leányka viseletet, menyecskeruhát, a jellegzetes rojtos főkötőt viselő babát, fiús viseletet, az öreg néni viseletet, főnemesi viseletet, a harmincas évek viseletét.

A legtöbb esetben az elbeszélések mellett fotográfiák alapján készítette el a korhű viseleteket. A családi archívum mellett az ipolyvarbói lakosoktól is számos fotót gyűjtött össze. Elmondása szerint ezernél is több felvételt számlál a gyűjteménye.

Hírdetés

A népviseletes babák mellett felvehető viseletet is készít. A gyűjteménye az eredeti, száz évesnél is idősebb ruhadarabok mellett jó pár saját készítésű viseletes darabot tartalmaz.

– fogalmazott Kois Fajcsík Szilvia.

Az évek során a népviselet mellett különféle, a háztartásban használatos ünnepi és hétköznapi textíliákat, használati eszközöket kezdett el gyűjteni. Ostorok, agyagkancsók és edények, szakrális dísztárgyak, bölcsők, szakajtók – ezek mind bekerültek a gyűjteménybe.

Ahogy láthatjuk, folyamatosan gyarapszik a kollekció. A gyűjtemény megérdemelne egy tisztes helyiségeket tájház, avagy falumúzeum formájában. Jelenleg ez csupán távoli terv.  A Kois házaspár otthonukban igyekszik kellő szakértelemmel tárolni a felgyűjtött tárgyakat.

Ugyanakkor érzékelik, az őseink hagyományait át kell adni, be kell mutatni a jövő generációinak. Számos foglalkozást, bemutatót, időszaki kiállítást szerveztek. Múzeumok, művelődési központok mellett iskolákban és óvodákban is bemutatják az elődeink értékeit, tárgyi eszközeit, népszokásait.

Az augusztus első hétvégéjén megrendezett Palóc Világtalálkozó alkalmával a Lipthay-kastély egyik helyiségében volt megcsodálható a páratlan gyűjtemény.

A Kois házaspár a főnapon ipolyvarbói népviseletben várta az érdeklődőket. Üde színfoltjai voltak a palóc népviseletes fergetegnek.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »