Az ilyen autósnak örökre el kellene venni a jogosítványát

Az ilyen autósnak örökre el kellene venni a jogosítványát

Kis híján több embert is megölt az az autós, aki a legalapvetőbb közlekedési szabályokra is fittyet hányva az M0-ás autóút leállósávjában előzött óriási sebességgel, ám ott a közútkezelő karbantartói dolgoztak.

A döbbenetes felvételt a Bp-i Autósok Közössége tette közzé Facebook-oldalán, azt írva, hogy az eset vasárnap történt.

A minden valószínűség szerint halálos kimenetelű balesetet csak azért sikerült elkerülni, mert a jobb sávban megelőzött autós beljebb húzódott.

Hírdetés

Talán kétség sem férhet hozzá, hogy az ilyen szélsőséges magatartás mindenképpen indokolttá tenné a vétkes végleges eltiltását a járművezetéstől.

A közútkezelő egyébként külön kampányt indított azért, hogy a vezetni képtelen, ám az önálló autózást elemi jogként kezelő emberek ne öljék meg őket: nyári közleményük szerint a 2000-es évtől napjainkig 17 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt. Ezen tragikus esetekben közös, hogy a munkaterületek mellett a vétkes jármű vezetője nem a kihelyezett forgalmi jelzéseknek, korlátozásoknak megfelelően közlekedett, és legtöbbször a megengedett sebességet jelentősen túllépte.

Annak, aki nem érti hogy az autóvezetés nem játék, itt van egy megrázó történet éppen az M0-ásról:


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »