Az igényelt támogatás 10 százalékát sem kapta meg Ajka

Az igényelt támogatás 10 százalékát sem kapta meg Ajka

Schwartz Béla polgármester szerint a kormány a Hatvanban megismert módszer szerint osztja a pénzt – vagyis a neki nem kedves választókerületeket egyszerűen kihagyja a programokból. Az önkormányzat összesen 12 pályázatot nyújtott be, a legfontosabbnak vélt anyagok út- víz- és területfejlesztésre terjedtek ki. Ezek közül egyiket sem kapták meg.

A Hatvanban tapasztalt gyakorlat szerint osztják az uniós támogatást Ajkának a város szocialista polgármestere szerint. Schwartz Béla azt mondja, hogy a Településfejlesztési Operatív Programra 12 pályázatot nyújtottak be, de csak három nyert. Az egykori kőszénbánya területének újrahasznosításához is kértek pénzt, de nem kaptak.

„Három és fél milliárdra pályáztunk és 331 milliót nyertünk, tehát még a 10 százalékát sem kaptuk meg a pályázatoknak. Indoklást nem kaptunk, de a döntéshozóknak a véleményét vagy azokban közreműködők véleményét azt ismerjük, hát azok megfogalmazták, hogy hát ti baloldaliak vagytok, akkor erre lehet számítani” – fogalmazott Schwartz Béla.

Az uniós településfejlesztési pályázatokat a nemzetgazdasági minisztérium irányításával bírálják el. A nyertes és az elutasított pályázatok listáját a kormány megküldi az illetékes megyei közgyűlésnek jóváhagyásra. Ajka esetében ez a Veszprém Megyei Közgyűlés volt, a testület érdemi vita nélkül szavazott.

A térség országgyűlési képviselője is ellenzéki. Ő nem MSZP-s, hanem jobbikos.

„Ha megnézzük az egy főre levetített összegeket akkor Ajka az utolsó helyen van, Tapolca pedig az utolsó előtti helyen van. A megyei közgyűlés alelnöke aki a választókerületben a fideszes ellenfelem, talán Halimba tekintetében volt egy pályázati forrás amit egy laminált lap formájában adott át egy iskolai ünnepségen, akkor még ez a támogatott projektek listáján nem is szerepelt ez a pályázat, a polgármester erről nem is tudott, akkor értesült róla, ez nem egy hivatalos értesítés” – nyilatkozta Rig Lajos.

Ajka az igényelt 3,5 milliárd forintnak a tizedét kapta meg. A hasonló nagyságú, de fideszes vezetésű Pápának közel 10 milliárd forint támogatás jutott Veszprém megyében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »