Az igen! Három hónapig volt államtitkár, 9,5 milliót kapott

Az igen! Három hónapig volt államtitkár, 9,5 milliót kapott

Kecsmár Krisztián az új kormány megalakulásakor, május 22-én lett az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködéséért felelős államtitkára, ezt a posztot augusztus 31-ig töltötte be. A Menedzsment Fórum számításai szerint ez alatt az idő alatt az alábbi juttatásokban részesült:

  • 1 944 450 forint – miniszteri elismerés;
  • 1 944 450 forint – állami vezetői szolgálati jogviszony megszűnésével kapcsolatos járandóság;
  • 800 000 forint – Vladár Gábor-díj Trócsányi László igazságügyi minisztertől;
  • 596 000 forint – szabadságmegváltás.
  • Hírdetés

    Vagyis csak lelépéskor 5,2 millió forinttal lett gazdagabb.

    A kormány honlapján elérhető dokumentum tanúsága szerint Kecsmár bruttó illetménye a májusi töredékhónapra 346 852 forint, a június-augusztus hónapokra pedig havi 1 296 300 forint volt. Tehát „sima” államtitkári illetményként az alig több mint 3 hónap alatt 4 235 752 forintot keresett.

    Vagyis Kecsmár három és egy negyed hónap alatt 9,5 millió forintot kapott.

    Ez havi átlagban csaknem 3 millió forint.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »