Az igazi aranyifjak – milyen sors várt a híres konkvisztádorok utódaira?

Kolumbusz Kristóf, Hernán Cortés, Francisco Pizarro – kevés ember van, aki ne ismerné az Újvilágot a spanyol korona számára meghódító és a nagy indián birodalmakat elsöprő konkvisztádorok neveit. Gyermekeik – és ezáltal mesés vagyonaik örököseinek – sorsa azonban sokkal ritkábban kerül reflektorfénybe.

Amikor Kolumbusz Kristóf 1506-ban végleg lehunyta szemét, két felnőtt fiút hagyott maga után: az első, fiatalon elhunyt feleségétől, Filipa Moniz Perestrelótól született Diegót, valamint a későbbi élettársától, Beatríz Enríquez de Aranától született Fernandót. A két testvér apjuk 1492-es, első amerikai útját követően semmiben sem szenvedett hiányt. Fürödtek a hírnévben, és Kolumbusz felfedezéseiből befolyt mesés vagyonban.

Diego 1506 utáni életét teljesen kitöltötte, hogy apja nyomdokaiba lépjen. Eltökélt volt abban, hogy a család helyzetét megszilárdítsa az Újvilág uralkodó rétegében és, hogy kivívja azt, ami jár. Kolumbusz ugyanis első utazását megelőzően szerződést kötött megbízóival, a Spanyolországot egyesítő uralkodópárral, Kasztíliai Izabellával és Aragóniai Ferdinánddal. Eme szerződés értelmében Kolumbusz jogosult volt valamennyi felfedezéséből befolyt jövedelem 10 százalékára, valamint seregnyi, különféle nemesi címre.

A spanyol korona Kolumbusz halálát követően azonban már egyre inkább vonakodott attól, hogy biztosítsa a felfedező örököseinek járó részt a gyarmati jövedelmekből. Ennek során arra hivatkoztak, hogy az Újvilágot valójában nem is Kolumbusz, hanem expedíciójának egyik hajóskapitánya pillantotta meg első alkalommal, így a felfedezés érdeme lényegében az övé. A Kolumbusz-család ebbe természetesen sosem nyugodott bele és hosszú perekbe bonyolódott az egymást követő spanyol királyokkal.

A Pleitos colombinos, avagy a Kolumbusz-perek leginkább 1508 és 1536 között zajlottak, de az ügyhöz kapcsolódó kisebb perekkel még a 16. század második felében, sőt a 18. század végén is találkozhatunk. Diego, aki alkirályként 1511-től kormányozta a közép-amerikai spanyol gyarmatokat, egészen 1526-ban bekövetkezett haláláig folytatta a pereket, amiket aztán özvegye, Maria de Toledo vett a kezébe. Az udvar és a Kolumbusz-család végül 1536-ban jutott kompromisszumos megoldásra, amelynek értelmében Diego fia, Louis megtarthatta az „Indiák admirálisa” címet, személyes irányítása alá került Jamaica, valamint Panama egy része és évi 10 ezer dukát járandóságra lett jogosult.

Míg az elsőszülött Diego szinte minden tekintetben igyekezett apja méltó utódjává válni, addig a fiatalabb testvér, Fernando vajmi kevés érdeklődést mutatott a politika és a hajózás iránt. Gyermekkorában a királyi udvarban nevelkedett apródként és ugyan két alkalommal is járt Amerikában – előbb 14 évesen Kolumbusz utolsó expedíciójával Hispaniola szigetére utazott, majd később Diego társaságában töltött két hónapot Santo Domingón –, élete javarészét Európában töltötte.

Fernando természetesen maga is aktív szerepet vállalt a család és a spanyol korona közti perekben (ezzel minden bizonnyal nagy segítséget nyújtva a többnyire amerikai birtokain tartózkodó bátyjának), de igazi örömét a tudományokban lelte. Korának elismert térképésze és könyvgyűjtője volt, aki rajongott minden innováció iránt. Az elsők között ismerte fel a könyvnyomtatás jelentőségét, és szemben számos kortársával (akik ekkor még jobbára kéziratokat gyűjtöttek) nyomtatott könyvekkel töltötte fel hatalmas, fénykorában mintegy 15 ezer kötetet számláló könyvtárát.

A fiatalabb testvér nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy míg Diego a család anyagi hátterének biztosításával foglalkozott, addig ő örökre beírja a Kolumbusz nevet a történelemkönyvekbe. Megírta apja első életrajzát, és a család birtokain nekilátott a tengerentúlról behozott haszonnövények termesztésének.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »