Az igazi apa

Amikor Eszter egyik apukáját egyszer erősen szorította a pénzhiány, fölkereste Eszter másik apukáját azért, hogy segítse őt ki a bajból. Legalábbis így mesélte ezt Eszternek évekkel később az édesanyja, miután hazaértek a temetőből, letelepedtek a viaszosvászonnal borított asztal mellé, és elkezdtek arról beszélgetni, hogy most akkor hogyan tovább.

Igazából nem is beszélgettek, hiszen leginkább az anyja beszélt. Eszter föltehetően élete végéig föl tudja majd idézni azokat a perceket, ahogy ültek a sötét konyhában, amelynek hiába sikálták a padlóját, folyton ragadt, döngölt falaiból egyszerre áradt a doh és az évtizedeken keresztül beszívott ételek meghatározhatatlan szagú elegye, és egyik sarkában éjjel-nappal duruzsolt egy kikapcsolhatatlan rádió. Az anyja régi édes és keserű bűnökről mesélt, amelyeket ketten követtek el, ő meg egy férfi, és amelyek gyümölcséből Eszter megszületett, aki minden bizonnyal félárván nőtt volna föl, ha nem rója útját nap mint nap ez a részeges postás, aki annyit esett a biciklivel, hogy csoda, hogy ép csontja egyáltalán maradt, és akinek Eszter édesanyja nemcsak elzokoghatta bánatát, de avval, hogy őt feleségül, születendő gyermekét pedig a maga nevére vette, megóvta mindkettejüket attól, hogy szájára vegye és kiközösítse a falu. Szóval olyan volt ez az ember, amilyen – lehet róla sok rosszat mondani, de ezt az egy dolgot, ami minden mást ellensúlyoz és jóvátesz, nem lehet és nem is szabad feledni soha.

A titok éveken keresztül titok maradt. Noha a rettegés folyton ott ült a feje fölött, hogy valamikor kiderül, Eszter anyjának egyszer kellett ettől komolyabban tartania. Akkor, amikor a férje fölkereste Eszter vér szerinti apját, és pénzt kért a hallgatásért. De ezt is csupán azért tette – magyarázta Eszternek az anyja –, mert sajnos az ital nemcsak olyan, hogy nem lehet szabadulni tőle, hanem rengeteg pénzt is elvisz. Ez a szegény ember pedig kötelességének érezte a gondoskodást. Nem kért egyébként sokat – legalábbis amennyit kért, az annak a másiknak, aki egy villában él a szomszéd város szélén, semmit nem jelentett. Zsebpénz csupán. Ő se akarta, hogy kitudódjon, hiszen akkor már családja volt, amikor Eszter anyjával ez a dolog megesett. Odaadta a pénzt, és onnantól fogva megint úgy teltek az évek, hogy nem hallottak róla.

Ennyit mondott el Eszternek az anyja, másnap pedig úgy keltek föl, mintha ez a beszélgetés meg se történt volna. Néhány nappal később, amikor a gyász és az illendőség már engedte, Eszter újra iskolába ment. Ahogy a busz zötykölődött vele, arcát az ablakhoz tapasztotta, úgy bámulta a város szélén sorakozó villákat, és azt találgatta, hogy az apja, a másik, az igazi melyikben lakhat. Valamelyikben itt, az út mentén, esetleg föntebb, a domboldalon? Az anyja nem árulta el a nevét, amikor Eszter faggatta, mereven hallgatott. Véletlenül tudódott ki, hónapokkal később. A városba mentek vásárolni egy szombat délelőtt, és a pláza kávézójában egy rég nem látott ismerősbe futottak bele, aki azt kérdezte, hogy akkor ugye ez a Karcsi lánya. Eszter anyjának szeme villámokat szórt, Eszter azonban onnantól kezdve iskola után heteken át a plázában, a kávézó körül kóricált, mígnem egyszer a szerencse rámosolygott, és meglátta azt az embert, aki nemcsak az anyjának volt régi ismerőse, hanem Karcsinak is. Nem is kellett nagyon nyaggatni ahhoz, hogy elárulja Eszternek a barátja – legalábbis akként emlegette – teljes nevét.

Innentől fogva nem volt nehéz megtalálni a villát. Eszter vagy egy órán át bámulta a hatalmas épületet, a gyönyörű kertet, a garázs előtt sorakozó csillogó autókat. Aztán nyílt a kovácsoltvas kapu, és egy fiú lépett ki rajta. Eszternél egy-két évvel lehetett idősebb, föltehetően épphogy túl az érettségin. Eszter a tekintetét kereste, ám amaz mintha észre se vette volna, átnézett rajta, és elindult a belváros felé. Kis toporgást követően Eszter is – a másik irányba. Hazament, de a buszról nem a szokásos megállónál szállt le, hanem az eggyel korábbinál, a temető előtt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 19.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »