Az idő haladt, a cél maradt. Tisztelt Olvasó!

Elhűlten és már-már félve olvasok reggelente híreket, mert nem tudni, hogy a haladás fékevesztett, agresszív erői a mai napra milyen emeletes blődséget találnak ki, sokkolva vele az emberiségnek még a normalitásban hívő, a józan ész talaján álló felét. Amióta meghalt az a szerencsétlen bűnöző, azóta nagyobb sebességfokozatra kapcsoltak a globális anarchiában érdekelt erők és a hozzájuk társult média.Az előzményeket mindenki ismeri, ezzel nem szeretném az Olvasó drága idejét rabolni. Most csak néhány, számomra szembeszökő dologra szeretném ráirányítani a figyelmet.Amerikában, köztudomású, hogy a fegyver viselése állampolgári jog. Ezzel az USA középső részén élők előszeretettel élnek is. No, nem azért, mert bárkinek ártani szeretnének, hanem egyrészt ott ősi hagyománya van a vadászatnak, akárcsak a termés ilyen módon való megvédésének, másrészt saját tulajdonuk, birtokuk védelmét is maguk látják el. Az is köztudott, hogy egy texasi farmra éjszaka, hívatlanul nem illik ellátogatni, mert a látogató hulláját a seriff fekete zsákban szállítja el, és ezen kívül nem történik semmi. Most, hogy tombol a Black Lives Matter, és nevében boltokat fosztanak ki, embereket aláznak meg bűnözők a nyílt utcán, rendőröket lincselnek meg (bőrszínükre való tekintet nélkül!), pusztán a bőrszínük miatt embereket bántalmaznak. Félreértés ne essék, nem a fehér bőrszínűek vadásznak a feketékre, hanem pontosan fordítva! Egyes városokban feloszlatják a rendőrséget, másutt erősen visszafogják a költségvetését, most, amikor a rend helyreállításának egyedüli eszköze a rendőrség lenne. Ezért nem kell csodálkozni, hogy a lakosság a saját élete és vagyona védelmére előveszi fegyverét. Bár a hírek arról még nem szóltak, hogy valakit le is lőttek volna. Ha ez valaha mégis megtörténne, biztosak lehetünk abban, hogy az anarchistákat istenítő hírportálok napokig vezető hírként, a velünk élő rasszizmus fényes bizonyítékaként tálalnák az esetet.Addig marad a sajtó haladó részének a „vágyvezérelt újságírás”, vagyis az álhírek gyártása. Ennek egy szép példáját mutatta be a 168 óra nevezetű kiadvány mai – 2020.VI.29-i – cikke. Az történt, hogy nem történt semmi, de mégis sikerült ebből olyan írást készíteni, hogy a CNN is megirigyelhetné. Saint Louis-ban a polgármester közzétette azok nevét, akik a rendőrség anyagi erőforrásainak elvonását támogatják. Ezen felháborodva a BLM, ANTIFA és egyéb antiszociális, anarchista csoportok kivonultak az utcára, a polgármester házához tartva. Útjuk egy ügyvéd házaspár neoreneszánsz stílusú háza előtt vezetett el. A házaspár birtokuk védelme érdekében fegyverrel jelent meg a házuk előtt. A videó szerint nem fenyegettek senkit, nem ócsárolták a tüntetőket, csak demonstrálták, hogy nem lesz könnyű kifosztani őket, ha esetleg némely, a balos sajtóban következtessen „békés” tüntetőként emlegetett huligánnak eszébe jutna ilyesmi. Nos, a 168 óra, adva a független objektivitására, ezt az esetet az alábbi címmel hozta nyilvánosságra: „Videón, ahogy egy gazdag amerikai pár fegyverekkel fenyegeti a tüntetőket a Pitti-palota léptékű villája előtt”Ez az eset is szépen példázza az úgynevezett baloldal uszító hajlamát a proli mentalitásra, az irigykedésre, a más vagyona utáni ácsingózásra, lerombolására. Tudjuk, hogy az ügyvédek sehol sem angyalok. De – gondolom – ez a házaspár mégis csak keményen tanult, aztán pedig megdolgozott azért, hogy végül oda jutott, ahova. Nem az árokparton, füvet rágcsálva várta a sült galambot, teli tüdőből szidva közben a rendszert, a társadalmi igazságtalanságot emlegetve. Az USA-ban ugyanúgy igaz a négerekre, mint nálunk a cigányokra: tanulhatnak, dolgozhatnak, nincsenek kitiltva egyetlen munkahelyről, egyetlen iskolából, egyetlen szakmából sem. Vannak is ott sikeres négerek, akiket köztisztelet és közmegbecsülés övez, mint ahogy nálunk is vannak sikeres cigányemberek, akiket társadalomszerte nagy tisztelet övez. Mégis, róluk rendre kevesebb hírt hallunk, a társadalomba beilleszkedni nem tudó és nem akaró társaikat pedig a balos sajtó szinte mártírként emlegeti.Vajon miért érdekelt a globális baloldal a jelenlegi társadalmi rend felbomlasztásában? Jó kérdés, de most nem mennék bele, inkább csak felidézem az Internacionálé beszédes sorait. Ez a dal az előző rendszerben minden ünnepségen elhangzott, akkoriban azonban nemigen figyeltem a szövegre. Napjaink történései azonban újabb megvilágításba helyezték a 132 évvel ezelőtt írtakat: az idő haladt, a cél maradt, tisztelt Olvasó!Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár! A győzelem napjai jönnek, Rabságodnak vége már. A múltat végképp eltörölni, Rabszolga-had, indulj velünk! A Föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk, s minden leszünk!

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »