Az ICOMOS is ellenzi a budavári bontást

Az ICOMOS is ellenzi a budavári bontást

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság szerint is érdemes lenne megtartani az egykori budavári Országos Villamos Teherelosztó épületét. Az MNL Országos Levéltár szomszédságában álló Nádor utcai épület lebontása ellen a Magyar Építőművészek Szövetsége is tiltakozott.

Az ICOMOS (Világörökség Bizottság, az UNESCO műemlékvédelmi szervezete) Magyar Nemzeti Bizottsága teljes mértékben egyetért a Magyar Építőművészek Szövetségének az épület megtartását szorgalmazó álláspontjával, azt támogatva szintén javasolja és kéri a döntéshozóktól az egykori villamos teherelosztó épületének sorsával kapcsolatos kormányzati döntés felfüggesztését, megváltoztatását – ezt a bizottság az Országos Sajtószolgálatnak küldött közleményben írta kedden. Úgy véli: a budai Várnegyedben a háborús pusztulások okozta sebeket, foghíjakat a XX. század 50–70-es éveiben nemzetközi mércével mérve is igen magas színvonalon szüntették meg az akkori kortárs építészeti alkotások beillesztésével. Ilyen a Virág Csaba építész által tervezett, 1979-ben épült villamos teherelosztó.

„A vári egyedi foghíjbeépítések között ebből a korszakból ez az egyetlen megvalósult épületünk, elbontásával pótolhatatlan veszteség érné építészetünket és történetét. Az épület egyedi megjelenésével mindig rendkívülinek számított. Igen kedvező nemzetközi szakmai megítélése a magyar városépítészet, építészet, műemlékvédelem ma ritkán megnyilvánuló példamutató együttműködésének is köszönhető” – írta az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága. A bizottság felhívta a figyelmet: a budai várnegyed a korábbi kortárs építészeti beavatkozásokat – így ezt az épületet – tartalmazó állapotában lett világörökség 1987-ben.

„Tudjuk, hogy ennek ellenére az épület sík üveghomlokzata sokaknak nehezen elfogadható látvány a budai várnegyedben – mint ahogyan Párizsban sem mindenki által elfogadott a Pompidou Központ (a Beaubourg negyedben) sajátos, ugyancsak technicista, »kifordított« építészeti megoldása. A hasonlat nem véletlen: Virág Csaba léptékében ugyan jóval kisebb épületének lebontása valójában ugyanolyan tévedés, hiba lenne, mint a Renzo Piano és Richard Rogers tervezte épületé Párizsban (ami természetesen fel sem merül), hiszen ugyanúgy egy fontos, az 1970-es évekből származó kordokumentum pusztulna el. Az ICOMOS nemzetközi tapasztalatai azt mutatják, hogy az abból a korból származó épületek védelme világszerte napirenden van, nem divatból, hanem elismert értékeik és felismert veszélyeztetettségük miatt” – véli a bizottság.

A lebontással nem ért egyet, azzal viszont igen, hogy új funkciót kellene találni az épületnek. Ötletként ökumenikus központot, a várnegyed látogatóközpontját, örökségvédelemmel foglalkozó civil szervezetnek otthont adó központot is el tudnának képzelni itt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »