Az FPÖ és az öxit: Adjátok vissza a hegyeiket?

Az FPÖ és az öxit: Adjátok vissza a hegyeiket?

„Németországban mindent tilos, amit nem szabad, Angliában mindent szabad, ami nem tilos, Ausztriában pedig mindent szabad, ami tilos“ – próbálta meg bécsies humorral elviccelni a még hivatalban lévő szocdem államfő, Heinz Fischer az alkotmánybírósági döntést, ami szerint már a korábbi választásokon is slamposság jellemezte a szavazatszámlálást. A nagykoalíciós Ausztria politikai nyugalmában azonban senki se gondolt volna a választási eredmények megtámadására. Most először fordult elő, hogy egy választáson a már csak névleg „nagykoalíció“ pártjai az első rostán kihullottak, és két ellenzéki jelölt versengett az államfői posztért. Ennek megfelelően újrapolitizálódott az osztrák közélet.

Két Ausztria

Norbert Hofer, a jobboldali populista Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje már az első fordulóban harmincöt százalékot szerzett, így a második fordulóra gyakorlatilag az egész politikai, gazdasági és kulturális elit felsorakozott a zöldpárti (tehát amúgy szintén ellenzéki) jelölt, Alexander Van der Bellen professzor mögé. Hofer azonban a maga javára fordította azt a tényt is, hogy ismert emberek nem álltak ki mellette, és az egyetemet végzettek kilencven százaléka ellene szavazott. Hofer szerint ez csak azt bizonyítja, hogy ő a „nép“ jelöltje. Az FPÖ habonyárpádja, Herbert Kickl ennek megfelelően diszkontáruházak stílusában és egyszerűségével építette fel a párt kampányát: a „lent“ harca a „fent“ ellen.

Hofer persze éppen azzal osztotta meg az alpesi országot, hogy maga számára sajátította ki a „népet“. Az ország valójában sohasem volt annyira megosztott, mint most: az egyetemet végzettek elsöprő többsége, a nők jelentős része, a katolikus nyugati tartományok lakossága, Bécs belvárosi kerületeinek jómódú polgársága mind Van der Bellenre szavazott, Hofer elsősorban a kisvárosok népét, a szegénységtől félő kispolgárságot, a kelet-európai munkaerő jelentette bérversenynek kitett munkásságot tudta megszólítani. Azt az Ausztriát, amelyről a nemrég elhunyt Manfred Deix karikatúrái és Ulrich Seidl filmjei szólnak.

Nem volt csalás, mégis jön az újabb szavazás Május végén aztán egy nagyon hosszú, egészen hétfő késő délutánig tartó „vasárnap estén“ kiderült: Van der Bellen alig harminc ezer szavazattal többet szerzett, mint szabadságpárti ellenfele. Főleg a levélszavazatok dobták meg a zöldpárti jelöltet, aki azok nélkül egyértelműen vesztett volna. Ezúttal azonban hétszázezren levélben leadták voksukat már a szavazás napja előtt. Főleg egyetemisták, sokat utazó emberek szoktak ezzel a lehetőséggel élni, azaz nem meglepő, hogy e körben Van der Bellen nyert. Az FPÖ hívei persze azonnal összeesküvésről beszéltek: a „nép jelöltjét“ megfosztotta a „bécsi elit“ a győzelemtől. Hogy aztán éppen a legelitistább intézmény, az alkotmánybíróság adta vissza a győzelem lehetőségét az FPÖ-nek, nem zavarta meg a hívek elméleteit.

Az FPÖ a második forduló után először még nyugtatni próbálta szavazóit, akik közül egyesek dühükben életveszélyesen fenyegették meg a győztes Van der Bellent. Végül az FPÖ azonban engedett a nyomásnak, és megtámadta az eredményt az alkotmánybíróság előtt. A liberális NZZ.at akkor abban bízott, hogy talán éppen az AB utólagos jóváhagyása fogja lecsendesíteni a kedélyeket. Nem így történt. Az AB nem hagyta jóvá a választást, és a kedélyek nem csendesülnek. Sőt.

Mire alapozták azonban az osztrák alkotmánybírák a döntésüket?

Az FPÖ több száz oldalas beadványa – amit a párt egykori igazságügyi minisztere, Dieter Böhmdorfer állított precízen össze – azt kifogásolta, hogy a levélszavazatok összeszámlálásakor nem tartottak be minden formális előírást. Az alkotmánybírák pedig igazat adtak a beadványnak, de maguk is hangsúlyozták, hogy semmiféle csalás nem történt, annak gyanúja sem merült fel. Azaz a választásokat csupán formai szempontok megsértése miatt kell újrarendezni. Például a levélszavazatokat már vasárnap este elkezdték összesíteni, pedig hétfőig várni kellett volna; vagy a részeredményekről vasárnap este már tájékoztatták a türelmetlen sajtót, holott a levélszavazatokról csak egyben lehet felvilágosítást adni a törvény szerint. Az FPÖ olyan tanúkat vonultatott fel, akik arról beszéltek, hogy az adatokat is rosszul vezették fel az összesítésben. Apró részlet, hogy e tanúk mind az FPÖ szavazóköri küldöttjei voltak, azaz ha a párt szerint volt csalás, azt az övéi követték el.

Heribert Franz Köck, a bécsi egyetem jogi karának egykori dékánja a konzervatív Die Pressének írt elemzésében jogi képtelenségnek nevezte a taláros testület döntését: az alkotmány értelmében ugyanis csak választási csalás gyanúja esetén szabad a választást megismételtetni. A bécsi alkotmánybírák azonban egyrészről megállapították, hogy ilyen nem történt, majd mégis érvénytelenítették a voksolás eredményét. A testület elnöke, Gerhart Holzinger szerint azonban éppen az növeli a jogállamba és a demokráciába vetett bizalmat, ha a jogszabály formai előírásait is a legkeményebben betartatják. A volt jogi kari dékán szerint viszont a döntésükkel az alkotmánybírák a jogszabály betűjét és nem szellemét nézték. Ugyanis éppen a döntésükkel mélyítették el – és tették immár alkotmányjogivá is – a politikai válságot, bizalmatlanságot.

Norbert Hofer az esélyesebb

Az FPÖ most újra próbálkozhat az államfői poszt megszerzésével, és Norbert Hofernek jó esélye van ezúttal. Tábora egységes, kitartó, dühös, összeesküvés-elméleteiben megerősített, és a Brexit miatt eleve optimista.

Van der Bellen sokkal nehezebb helyzetben van. Az idős közgazdász-professzor eleve nem egy küzdő típus, már a tavaszi kampány is láthatóan fárasztotta, a mögötte felsorakozott „másik Ausztria“ pedig tényleg csak annyiban ért egyet, hogy nem kér Hoferből. Van der Bellen mögé álltak be a nagykoalíció pártjai (hivatalosan ugyan nem, de a szocdemek elég egyértelműen, a néppártiak közül pedig három volt elnökük is kiállt Van der Bellen mellett), de közben a nagykoalícióval elégedetlen zöld és liberális szavazók is a zöldpárti jelöltre szavaztak. Ám Van der Bellen hiába maga is ellenzéki, Hofer sikeresebben tudja az elégedetleneket megszólítani.

Az FPÖ számára már az óriási siker, hogy a társadalom majdnem fele fogékony az üzeneteire – és ősszel a párt esélyt kaphat arra, hogy ezúttal ő kerüljön hajszálnyi többségbe. A Brexit témája, az Európai Unió válsága az osztrák közéletre is kihat. Az FPÖ az osztrák EU-csatlakozás óta a kilépés mellett van, a keleti munkavállalók okozta bérverseny és a menekültek miatti félelem miatt pedig immáron a szocdem munkásság és a néppárti parasztság – az osztrák második köztársaság két alappillére – nagy arányban szavazott át Hoferre.

Hofer mellett azonban olyan liberális rétegek is állnak – noha ők, ahogy már Haider idején, nem szokták nyilvánosan is támogatni az FPÖ-t –, amelyeknek nem lenne érdekük egy osztrák kilépés, egy „Öxit“. A keleti olcsó munkaerő ugyanis veszélyes az osztrák őshonos munkások bérére, de kifejezetten jól jön a munkaadóknak.

Norbert Hofer mindenkinek tetszeni akar. A politikus ugyan a kemény szélsőjobboldali miliőből jön – ahol német nacionalistaként Ausztria önállóságát is kétségbe vonta –, de parlamenti alelnökként és államfő-jelöltként sikeresen alkalmazza a jobboldali populizmus fegyverét, a kettős beszédet. Ha sörsátorban van, heccel; ha tévéstúdióban, akkor meg elnézést kér; hogy aztán a sörsátorban megint a „médiaelit“ áldozatának állíthassa be magát. Nem tudni ezért, melyik az igazi Norbert Hofer. Az, aki „ma nem szavazna az EU-tagság mellett“ (ahogy az ORF-nek nyilatkozta), vagy aki „csak a török csatlakozás esetén tartana referendumot az EU-tagságról“ (ahogy az olasz Corriere della Serranak mondta).

Ausztria legalább fele kilépne az EU-ból

Az FPÖ egyelőre tényleg nem akar népszavazást a kilépésről, a párt elnöke, Heinz-Christian Strache csupán „az emberek Európájáról“ beszél. De mit jelent ez konkrétan?  nemzetállami tagállami parlamentek felértékelését, az integráció folyamatának lelassítását, a demagóg válaszokat és kampányokat lehetővé tevő közvetlen demokrácia erősítését, a schengeni övezet megszüntetését, esetleg az euróból való kilépés.

A felmérések szerint már most az osztrákok negyvenhét százaléka egy esetleges népszavazáson az EU-ból való kilépésre szavazna. Mivel a Brexit vagy Hofer támogatottsága esetében is bebizonyosodott, hogy a jobboldali populista véleményeket alábecsülik a közvélemény-kutatók, nyugodtan állíthatjuk, hogy Ausztria fele (vagy akár már több mint fele) a kilépés mellett van. Ha az FPÖ-t nézzük, akkor megállapítható: szavazóinak több mint nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy az országnak jobb lenne az EU-n kívül. E közegnek pedig éppen nem egy olyan Norbert Hofer felelne meg államfőként, aki elódázna egy EU-népszavazást.

A svájci mítosz

Míg a briteknél a birodalmi mítosz, addig Ausztriában a „svájci mítosz“ hat: az FPÖ szerint Ausztria az EU-n kívül egy „második Svájc“ lehetne, hegyekkel, semlegességgel, bezárkózással, banktitokkal, csokoládéval, nyugalommal, gazdag turistákkal. Azonban Svájc nem függ annyira a kelet-európai piacoktól, mint az osztrák gazdaság, amely sokat veszítene, ha hirtelen vámhatár lenne Magyarország, Szlovénia vagy Szlovákia felé. Persze a közös piac előnyeiből – mint Boris Johnson a brexit után – az FPÖ is részesedni akar. De ha Brüsszel minden tagállamot engedményekkel futni hagy, a végén már nem marad miben részesedni.

Hofer jól tudja, hogy legalább egymillió osztrák munkahely függ az európai uniós exporttól. Ezért nem ígér egyértelmű kilépést, csupán a keményvonalas hívei felé belengeti ennek lehetőségét is. Egy német televíziós műsorban azt mondta, ad egy év esélyt az EU-nak, hogy megváltozzék – és utána dönt majd arról, ki kell-e lépni. A párt rendezvényein már most a kilépés mellett folyik a kampány, Hofer kifele azonban nem hajlandó világos választ adni az EU-tagság kapcsán.

Az osztrák államfő-választás nagyban függ attól, milyen feltételekkel, mennyire zűrösen hagyja el – ha egyáltalán elhagyja – Nagy-Británnia az Európai Uniót. Ha Hofer nem mer majd beleállni egy nyílt EU-ellenes kampányba, Van der Bellen rászoríthatja arra, hogy színt valljon. Bent vagy kint? És ezután Van der Bellen az egész választást egyfajta EU-referendummá értelmezheti át.

A zöldpárti politikus azonban az első sajtótájékoztatóján, amit a megismétlésről szóló alkotmánybírósági döntés után tartott, meg sem említette az EU-t. Inkább személyes kiábrándultsága és fáradtsága látszott. Ebben persze megfelelően képviseli az osztrákokat: Ausztria több mint kétharmada – így vagy úgy – már nagyon unja az elnök-választási kampányt és hercehurcát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »