Az Európai Uniónak alulról kell szerveződnie

Az Európai Uniónak alulról kell szerveződnie

Az Európai Unió Civil Együttműködési Tanácsa (EuCET) tagszervezetei szerint egy olyan európai közösség megteremtése szükséges, amely szuverén nemzetállamok együttműködésére épül – olvasható az EuCET szombaton Budapesten zárult konferenciájának zárónyilatkozatában.

A civil szervezetek, alapítványok és szakszervezetek részvételével megrendezett nemzetközi tanácskozás zárásaként tartott szombati sajtótájékoztatón Csizmadia László, az EuCET-et életre hívó Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány vezetője hangsúlyozta:

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségnek elnöke emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió vezetése meghirdette az unió jövőjéről szóló vitát. Ebben a helyzetben létrehoznak az EuCET-ben tevékenykedő szervezetek képviselőinek részvételével egy grémiumot, amely eljuttatja javaslatait az uniós vezetőkhöz.

Luca Malcotti, az olasz UGL szakszervezet főtitkár-helyettese a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy olyan szociális Európát kell építeni, ahol biztosított a munkáltatók és a munkavállalók közötti párbeszéd és biztosított a tagállamok szuverenitása.

Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság volt elnöke, a Vocal Europe és a Jean Monnet Szövetség elnöke úgy vélekedett, hogy az uniós intézmények működését ma nem a harmónia megteremtése jellemzi, hanem a polgárok megosztása, illetve egymás ellen fordítják a tagállamokat.

„Ma a szabadság Közép-Európában van, Nyugat-Európában már nem vagyunk szabadok” – mondta.

Hírdetés

A zárónyilatkozat szerint olyan Európai Unió megteremtése szükséges, amely figyelembe veszi az egyes tagországok eltérő történelmi tradícióit, kultúráját, gazdasági adottságait és nemzeti érdekeit, ugyanakkor közös európai múltunk és kultúránk alapján keresi a legszélesebb együttműködési lehetőségeket. Ezért elutasítják a jelenlegi európai vezetés centralizáló törekvéseit és az olyan ideológiákat, amelyek megkérdőjelezik Európa történelmi örökségét, keresztény-zsidó gyökereit.

A résztvevők egy erős Európát szeretnének, amelyben például a nemzeti állam- és kormányfők fórumának, az Európai Tanácsnak az általános politikai állásfoglalásait nem írhatják felül alsóbb szintű tanácsi határozatok, és szükségesnek tartják az európai polgári kezdeményezés intézményének megerősítését. A nyilatkozat szerint, a jelenlegi pandémia is rávilágított, hogy mennyire sérülékeny az olyan gazdaság, amely túl széleskörűen kapcsolódik be a nemzetközi kereskedelembe. Az EuCET ezért kiáll a lokális gazdaságok támogatása mellett.

A szervezet ugyancsak kiáll az európai határok megvédése, az illegális bevándorlás megszüntetése és a környezet fokozott védelme mellett is. Ugyanakkor szakmailag megalapozatlannak, gazdaságilag károsnak tartja az Európai Unió jelenlegi klímapolitikáját – fűzik hozzá.

Az EuCET az európai külpolitika terén abból az alapállásból indul ki, hogy tiszteletben tartja más országok mienktől eltérő tradícióit, szokásait, politikai felépítését és nem kíván azokba valamiféle “demokrácia exporttal” beavatkozni – tartalmazza a nyilatkozat.

Az EuCET-tel együttműködő szervezetek elhatározzák, hogy európai szinten együttműködnek a törekvéseik népszerűsítésében, a hasonlóan gondolkodókkal való kapcsolatok kiépítésében. Ennek érdekében egy grémiumot hoznak létre a közös munka irányítására – hangzott el.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »