Az Európai Parlament elnöke szerint kell a kvóta, de kellenek az afrikai „migránsok” is – meg az anyád, te gyökér!

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a Twitter-oldalán osztotta meg gondolatait azzal kapcsolatban, hogy szüksége van Európának az afrikai migránsokra, s annak érdekében, hogy minél hamarabb szét lehessen őket teríteni az unióban, alkalmazni kellene a kvótarendszert.

Az EP-elnök nem először tett a – honi és nemzetközi liberális szavazók szerint nem létező – kvóták mellett kiálló kijelentést, ugyanis tavaly decemberben ez ügyben úgy nyilatkozott, hogy “az Európai Parlament készen áll arra, hogy új javaslatot vegyen fontolóra, amely általános szabályként határozná meg a migránsok tagországok közötti szétosztásán alapuló kötelező szolidaritási kvótamechanizmust”.

Hírdetés

Akkori kijelentését most egy, a Twitteren közzétett bejegyzésben tetézte, melyben azt írta, hogy elfogadhatatlan, hogy az uniós tagországok szemet hunynak afelett, ami a Földközi-tengeren történik. Ezzel elárulják az európai projekt és állampolgárok elvárásait. Az Európai Parlament által megszavazott kötelező kvótamechanizmus azonnali bevezetésére lenne szükség.

Tajani bejegyzése egy Soros-féle NGO által pénzelt migránsmentő hajó ügyére utal, amelynek kikötési engedélyét eddig megtagadta az Orbán Viktorral is kifejezetten jó kapcsolatot ápoló olasz belügyminiszter, Matteo Salvini.

888.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »