Az Európai Parlament elnöke is elítélte Ján Kuciak és párja megölését

Az Európai Parlament elnöke is elítélte Ján Kuciak és párja megölését

BRÜSSZEL. Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani, valamint Anna Záborská, Eduard Kukan, Branislav Škripek és Monika Beňová szlovákiai európai parlamenti képviselők is elítélték Ján Kuciak, az Aktuality.sk oknyomozó riporterének és párjának meggyilkolását. Tajani a nagymácsédi gyilkossággal összefüggésben Daphne Caruana Galizia, máltai újságírónő meggyilkolására emlékeztetett.

„Az Európai Unió (EU) nem fogadhatja el, hogy azért ölnek meg egy újságírót, mert a munkáját végzi. Felszólítom a szlovákiai hatóságokat,, hogy indítsanak alapos vizsgálatot Ján Kuciak meggyilkolásának ügyében, s ha szükséges akár nemzetközi segítséggel”  – közölte Twitter üzenetében Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke.

Tajani figyelmeztetett, hogy az EP, akárcsak a fentebb említett máltai újságírónő esetében, mindaddig nem lélegzik fel, amíg nem történik igazságtétel.

Anna Záborská, a parlamenten kívül politizáló Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) EP-képviselője elmondta, Szlovákia a gyilkossággal beállt azon országok sorába, ahol az oknyomozó riportereket halál fenyegeti.

„A politikai felelősség ezért elsősorban a belügyminisztert terheli, mert ő felel az ország biztonságáért" – közölte Záborská. „Uniós tagország vagyunk és biztosíthatom a kormányfőt, a belügyminisztert, az országos rendőrfőkapitányt és a főügyészt, hogy a vizsgálat folyamata kellő figyelmet kap. A legkisebb kétség felmerülésekor az első leszek, aki eljárásuk felülvizsgálata céljából képviselői csoport kiküldését kéri majd az Európai Parlament elnökétől" – üzente Záborská.

Eduard Kukan (független) közölte, sohasem hitte volna, hogy Szlovákiában hasonlóra sor kerülhet. „Példátlan, sokkoló hír és tragédia, amely beárnyékolja demokráciánkat. Ezért fontos, hogy ezt a szörnyű tettet ne csak keményen elítéljék, hanem ki is vizsgálják" – jegyezte meg. Szlovákia nem kerülhet azon országok sorába, ahol a szólásszabadság és az újságírók biztonsága ilyen brutális módon megkérdőjelezésre kerül, véli Kukan.

A hétvégi gyilkosság áldozatainak emlékére egy perces gyászszünetet tartanak az EP képviselők

„Az oknyomozó újságíró meggyilkolása példátlan és szörnyűséges tett. A rendőrségnek határozottan fel kellene lépnie és ki kellene vizsgálnia ezt a borzalmas tettet" – közölte Branislav Škripek az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OźaNO) EP-képviselőjének asszisztense, Martin Štuk. Škripek rajta keresztül arra hívta fel a figyelmet, hogy az újságírók függetlenségét és a demokratikus értékeket védelmezni kell. „Ezért a polgári szabadságjogokért felelős bizottság, és a szólásszabadságért felelős csoport tagjaként kezdeményezni fogom, hogy Ján Kuciak szlovák újságíró és mennyasszonyának meggyilkolásával az EP is foglalkozzon" – közölte Škripek.

Monika Beňová, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) EP-képviselője is hasonlóképpen kíván fellépni, arra kérve az EP vezetését, hogy szerdai és csütörtöki ülése alkalmával ítélje el a gyilkosságot és egyperces gyászszünettel emlékezzen meg az elhunyt újságíróról. „Természetes azonban, hogy csupán ez nem elegendő. Az újságírókat és a szólásszabadságot minden demokratikus társadalom tiszteletben tartja, s bízom benne, hogy a gyilkost, vagy gyilkosokat a lehető legrövidebb időn belül elítélik" – közölte a közösségi hálón, egyben őszinte részvétét kifejezve a hozzátartozóknak és az Aktuality.sk szerkesztőségének.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »