Az Európai Parlament alapvető emberi jogként, női alapjogként kívánná szabályozni az abortuszt

Az Európai Parlament alapvető emberi jogként, női alapjogként kívánná szabályozni az abortuszt

Az Európai Parlament állásfoglalása szerint az Európai Unió alapjogokat rögzítő chartájába kellene foglalni, mint alapjogot, az abortuszhoz való jogot, továbbá az uniós tagországoknak mindenképpen biztosítaniuk kellene a jogszerű és ingyenes hozzáférést a művi terhességmegszakításhoz.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 324 igen, 155 nem szavazattal és 38 tartózkodás mellett elfogadott határozatban az EP-képviselők felszólították az Európai Unió Tanácsát, hogy nyújtson be javaslatot az alapjogi charta 7. cikkének módosítására, amelyet szerintük azzal a szöveggel kell kiegészíteni, hogy

Az állásfoglalási indítványnak egyébként az egyik előterjesztője Samira Rafaela, holland EP-képviselő, aki néhány napja felhívást írt az Európai Parlament elnökéhez, Roberta Metsolához, amelyben felszólította, hogy tiltsa ki az életvédő szervezeteket az Európai Parlamentből.

Hírdetés

Az abortusszal kapcsolatos állásfoglalásuk mellett további “aggodalmakat” fogalmaznak meg a “gender-ellenes” csoportokkal összefüggésben is. Ezzel is tapinthatóvá téve, hogy a tudományos megalapozottságot egyébként nélkülöző, a nem szabad megválasztását hirdető gender-ideológia, szerintük máris civilizációs normaként, alapjogként kezelendő:

A határozatban aggodalmukat fejezték ki “a nemek közötti egyenlőséget ellenző csoportok” egyre növekvő világ- és európai szintű támogatottsága miatt is. Holott nyilvánvaló csúsztatás, hogy az abortusszal kapcsolatban fenntartásokkal élőkre, mint a nemek egyenlőségét ellenző csoportokra hivatkoznak, hiszen a férfijogi mozgalom éppen a nemek egyenlőségének, azonos jogainak érdekében ellenezi, hogy az abortusz kérdését (női) alapjogként láttassa bárki is. Fontos ezen a helyen is hangsúlyozni: a magzat nem a nő testének része, a magzat nem a nő tulajdona, hanem két ember (egy férfi és egy nő) ivarsejtjeinek egyesülésével létrejövő önálló élet, amely felett még akkor sem kizárólag a nők joga rendelkezni az apát semmibe véve, ha valaki bizonyos körülmények fennállása esetén elfogadhatónak gondolja az abortuszt.

Az Európai Parlament kezdeményezése nyomán a CtizenGo azonnal petíciót indított, amelyben az idő rövidségére való tekintettel haladéktalan tiltakozásra, az EP képviselők megkeresésére szólítanak fel minden az emberi élet védelmére elkötelezett embert. Petíciójuk ezen a címen tekintető meg.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »