Az Európai Bizottság most a Twitter ellen harcol

Az Európai Bizottság most a Twitter ellen harcol

Az Elon Musk által nemrég felvásárolt Twitter az elmúlt 6 hónapban kevesebbet tett az álhírek terjedésének megállítása érdekében, mint versenytársai, az Alphabet, a Meta, a Microsoft vagy a TikTok – állapította meg csütörtökön az Európai Bizottság.

Hírdetés

A techcégek csütörtökön ismertették jelentéseiket arról, hogy az elmúlt fél évben milyen lépéseket tettek a félretájékoztatás ellen az Európai Unió erre vonatkozó, szigorított szabályai értelmében. Be kellett számolniuk arról, hogy mennyi hirdetési bevételtől fosztották meg az álhíreket terjesztő oldalakat, a politikai hirdetések számáról vagy értékéről, a befogadott és elutasított politikai hirdetések számáról és az észlelt manipulatív tevékenységekről. A techcégekre vonatkozó magatartási kódexet tavaly szigorította a bizottság azzal, hogy összekapcsolta a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabállyal, amely lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy akár éves bevételük 6 százalékára büntessék az előírásokat megszegőket. „Csalódott vagyok, amiért azt látom, hogy a Twitter beszámolója elmarad a többitől. Komolyabb elhivatottságot várok el a kódexből fakadó kötelezettségeik mellett” – fogalmazott Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos. A bizottság szerint a Twitter beszámolójából hiányoztak adatok, és nem derül ki belőle, milyen lépésekkel támogatja az ellenőrzést. A kódex aláírói csütörtökön átláthatósági központot is létrehoztak, amelyen keresztül az uniós állampolgárok, kutatók és civilszervezetek is betekintést nyerhetnek abba, hogy a cégek milyen lépéseket tesznek az álhírek ellen. A következő erről szóló jelentés júliusban esedékes.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »