Az Eucharisztia ünneplése 63.

Az Eucharisztia ünneplése 63.

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Alleluja! Áldjátok az Urat, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek a nemzetek közt műveit! Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, beszéljétek el minden csodatettét. Dicsekedjetek szent nevével, örvendezzen azoknak a szíve, akik az Urat keresik. Keressétek az Urat és erejét, keressétek szüntelenül arcát. Emlékezzetek meg csodatetteiről, amelyeket művelt, jeleiről és szája ítéleteiről, ti, az ő szolgájának, Ábrahám utódai, választottjának, Jákobnak fiai.

Hírdetés

A 105. zsoltár nyitánya Izajás próféta szavait juttatja eszünkbe: „Adjatok hálát az Úrnak, szólítsátok a nevén, ismertessétek meg a népek közt tetteit! Emlékeztessetek arra, hogy magasztos a neve! Énekkel dicsérjétek az Urat, mert fönséges dolgot művelt, legyen ismert ez az egész földön! Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közötted Izrael Szentje!” (Iz 12,4-6). A zsoltáros Ábrahám utódainak és Jákob fiainak nevezi közösségét, ez viszont ismét Izajás próféta tanítására irányítja figyelmünket: „De te, Izrael, az én szolgám, Jákob, akit kiválasztottalak, barátomnak, Ábrahámnak ivadéka, te, akit magamhoz ragadtalak a föld végéről, és legtávolabbi sarkából hívtalak el, s azt mondtam neked: »Szolgám vagy, kiválasztottalak, és nem vetlek el téged«, ne félj, mert én veled vagyok!” (Iz 41,8). Az Istenre hallgató szolga, Izrael, az Úrhoz forduló, hozzá megtérő, rá figyelő magatartásában nyeri el az üdvösséget. Az Úr oltalmazó szeretetéről biztosítja népét (Ter 15,1; MTörv 20,1), ahogyan tette ezt szeretett barátjával, Ábrahámmal is.

Ennek az oltalmazó és baráti szeretetnek vagyunk örökösei, ugyanakkor ez a baráti szeretet indít mindannyiunkat az Úr nagy tetteinek ünnepi elbeszélésére. Szent Ágoston a következőképpen fogalmaz ezzel kapcsolatban: Evangelizáljátok a nemzetek között műveit (En. in Ps 104,1). Az Istennel való történelmi, de sokkal inkább kegyelmi kapcsolat hirdetése ünnepélyes hangvételt igényel: énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki! A zenélés és éneklés mint Isten dicsérete a cselekvő keresztény magatartás kiindulópontja: az Istenben éneklő ember örömteli késztetést érez arra, hogy megvalósítsa istenképiségét, azaz alkotó küldetését. Ahogyan Ábrahámot szeretett barátjának nevezi az Úr (héberül ohabi, az ahab szóból), úgy nevezi barátainak Jézus is az apostolokat: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek” (Jn 15,12–14). Sokkal nagyobb és mélyebb, bensőségesebb kapcsolatra hív bennünket Jézus. Isten szolgájának lenni már önmagában is nagy megtiszteltetés (Mózes: MTörv 34,5; Dávid: Zsolt 89,21; Pál: Tit 1,1), az Úr barátjának lenni: önátadás az önközlő kegyelemnek. Jézus Krisztus barátaiként követei vagyunk az Úr eucharisztikus szeretetének.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »