Az EU egymilliárd eurós támogatást nyújt az afgánok szükségleteire

Az Európai Unió egymilliárd euró értékű támogatást különít el az Afganisztánban élők számára, valamint a menekült afgánokat befogadó szomszédos országok sürgős szükségleteinek kielégítésére – közölte az Európai Bizottság kedden.

Hírdetés

Az uniós támogatási csomagot a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetőinek keddi, Afganisztánról szóló találkozója során Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be – közölték.
   
Az uniós bizottság közleménye szerint a támogatást indokolja, hogy az afganisztáni társadalmi és gazdasági helyzet romlik, ami a tél közeledtével afgánok százezreinek mindennapjait fenyegeti, illetve az, hogy az augusztus második felében bejelentett, százmillió euró értékű humanitárius segítség önmagában nem lesz elegendő az esetleges éhínség elkerülésére.
   
Elmondták: az Afganisztánnak szánt uniós fejlesztési támogatás folyósítása továbbra is várat magára, ahhoz ugyanis az EU-tagországok külügyminiszterei által elfogadott kritériumokat, köztük a befogadó kormányzás, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítását teljesíteni kell.
   
A bizottsági közlemény Ursula von der Leyent idézte, aki azt mondta: az afgán lakosság közvetlen uniós támogatása a humanitárius katasztrófát kívánja megelőzni az ideiglenes, legitimálás nélküli kormánnyal rendelkező Afganisztánban. Az afgán népnek nem szabad megfizetnie a tálibok cselekedeteinek az árát – tette hozzá.
   
A brüsszeli testület szokásos napi sajtótájékoztatóján Nabila Massrali illetékes szóvivő kérdésre válaszolva megerősítgette azt a sajtóinformációt, amely szerint az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok illetékes különmegbízottjai hamarosan találkozni fognak a tálib kormány képviselőivel Katarban.
   
Elmondta, a találkozó résztvevői olyan kérdésekkel foglalkoznak majd, mint a befogadó afgán kormány felállításának szükségessége, az Afganisztánt elhagyni kívánó afgánok szabad kiutazása, az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve a nők és a kisebbségek jogait, valamint annak biztosítása a tálib kormányzat részéről, hogy az ország ne szolgáljon más országok ellen irányuló erőszakos cselekmények otthonául.
   
„A találkozó technikai szintű informális megbeszélés lesz, nem jelenti az afgán kormány elismerését” – tette hozzá az uniós szóvivő.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »