Az EU egy közvetlenül szomszédos országot szankciókkal sújt

Az Európai Unió (EU) a jövő héten kiterjeszti a Fehéroroszország elleni szankciókat – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, miután Joe Biden amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban.

Hírdetés

„Nagyon hamar, a jövő hét elején kiterjesztjük a Fehéroroszország elleni szankciókat” – mondta von der Leyen újságíróknak a találkozó után, megjegyezve, hogy a korlátozások magánszemélyekre és szervezetekre is vonatkoznak majd. Hírügynökségi információk szerint az Európai Unió mintegy 30 személyt és szervezetet, köztük Uladzimir Makej fehérorosz külügyminisztert és a Belavia nevű fehérorosz légitársaságot is célba veszi az intézkedésekkel.
   
„Megvizsgáljuk azon légitársaságok szankcionálásának lehetőségét, amelyek elősegítik az embercsempészetet Minszk, majd az Európai Unió és Fehéroroszország között fekvő határ felé” – mondta von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke hozzátette: megérti, hogy az Egyesült Államok olyan szankciókat készített elő Fehéroroszország ellen, amelyek december elején lépnek hatályba.
   
A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az rendszere szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Minszk ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.
   
Fehéroroszország az EU-t hibáztatja, a kelet-európai állam külügyminisztere szerdán azt mondta: az Európai Unió a határ menti migrációs válság „kiprovokálásával” ürügyet teremtett a Minszk elleni újabb szankciók bevezetésére.
   
A Fehér Ház a találkozó előtt közölte, hogy a két vezető tárgyal majd az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi és gazdasági kérdésekről, a klímaváltozásról, valamint olyan regionális kérdésekről, mint Ukrajna vagy a Nyugat-Balkán ügye.
   
„Biden elnök megerősíti, hogy támogatja az Európai Uniót mint az Egyesült Államok alapvető partnerét” – közölte szerdai közleményében Emily Horne, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »