Az ENSZ Közgyűlése elítélte Izraelt – és mit érnek vele?

Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel elítélte szerda esti ülésén Izraelt a gázai palesztin civilekkel szembeni túlzott és a körültekintést mellőző erő alkalmazásért, és arra kérte Antonio Guterres főtitkárt, hogy a Gázai övezet és a megszállt Ciszjordánia számára készítsen egy “nemzetközi védelmi mechanizmusra” szóló ajánlást.

A közgyűlés 120 igen, nyolc nem, és 45 tartózkodó szavazattal fogadta el a határozattervezetet, amelyet Algéria, Törökország és a palesztinok terjesztettek elő, miután a 15 tagú Biztonsági Tanács június 1-jén az Egyesült Államok vétója miatt elutasított egy hasonló tartalmú határozattervezetet.

A közgyűlés egyúttal leszavazta szerda este az Egyesült Államok tervezetmódosító javaslatát a Gázai-övezetet irányító Hamász radikális szervezet elítélésére a palesztinok által elkövetett erőszakcselekmények miatt. Az amerikai módosító javaslat nem kapta meg a szavazatok szükséges kétharmadát a 193 tagú közgyűlésben (62 igenlő, 58 nemleges és 42 tartózkodó szavazat volt). Ennek ellenére a határozat a Hamász említése nélkül elítéli, hogy a palesztinok rakétákkal támadtak izraeli lakott területeket.

Jogilag nem kötelező

A közgyűlés határozatai a BT határozataival ellentétben jogilag nem kötelező érvényűek, csak politikai súlyuk van. “Ez a határozat egyértelműen bizonyítja, hogy politikai szándékok vezérlik, mert teljesen egyoldalú, kizárólag Izraelt teszi felelőssé a gázai erőszakért. Egyetlen egyszer nem említi a Hamász terroristáit, akik az erőszak felbujtói a Gázai övezetben” – jelentette ki Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet még a szavazás előtt.

Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai módosító javaslat megkapta a voksok mintegy felét, azt mondta: “Szemmel láthatóan változik az a régi gyakorlat, hogy a tagországok szemet hunynak az ENSZ Izrael-ellenessége felett.”

Danni Danon, Izrael nagykövete pedig így vádolt: “Ennek a határozattervezetnek a támogatásával önök összejátszanak egy terrorszervezettel, csak megerősítik a Hamászt.”

Az Egyesült Államok, Izrael és néhány apró csendes-óceáni ország mellett Ausztrália utasította el a tervezetet.

60 napon belül

Rijád Manszur, a palesztinok ENSZ-nagykövete viszont azt mondta szintén a szavazás előtt: “A civil lakosságunknak védelemre van szüksége. A határozat célja csökkenteni a feszültséget a két fél között. Nem mehetünk el a legsúlyosabb bűncselekmények és jogsértések mellett, amelyeket rendszeresen elkövetnek népünk ellen.”

A közgyűlés arra kérte Guterres főtitkárt, hogy 60 napon belül készítsen javaslatokat “a palesztin civilek védelmének és jólétének biztosítására, egy nemzetközi mechanizmus kidolgozására”.

Hamis remények

A dpa hírügynökség idézett diplomatákat, akik szerint a védelem kérése a palesztinok számára túlságosan általánosan van megfogalmazva, és ezért hamis reményeket kelthet. Az AFP hírügynökség szerint a megoldás lehet akár egy megfigyelő, vagy egy békefenntartó misszió, de ezeket a BT-nek jóvá kell hagynia, és a BT-ben az Egyesült Államoknak vétójoga van.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »