Az ENSZ emberi jogként ismerte el a tiszta környezethez való jogot

Az ENSZ emberi jogként ismerte el a tiszta környezethez való jogot

Az ENSZ emberi jogként ismerte el a tiszta és egészséges környezethez való jogot a Glasgow-ban október 31. és november 12. közöttsorra kerülő COP26 klímakonferencia előtt.

Az erről szóló határozatot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pénteken fogadta el Genfben a 47 fős testületben 43 támogató szavazattal négy állam, Oroszország, Kína, India, Japán tartózkodása mellett.

Oroszország azzal érvelt, hogy a környezetvédelmi és klímavédelmi kérdésekkel más ENSZ-szervek foglalkoznak.

Hírdetés

A kormányközi testület határozatai bár erkölcsi szempontból mérvadók, nem bírnak kötelező erővel. Mindemellett szigorúbb szabályozások alapjául szolgálhatnak.

David Boyd, a világszervezet emberi jogokért és környezetvédelemért felelős különleges jelentéstevője történelmi áttörésről beszélt a pénteki határozat kapcsán. “A világ jövője mától valamivel rózsásabban hat” – vélekedett a diplomata. A határozat elfogadását követően az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának üléstermében percekig tapsoltak a jelenlévők.

A testület egyben létrehozta a klímavédelmi különleges jelentéstevő tisztségét is, akinek feladata lesz az illetékességébe tartozó területen elért eredményekről rendszeres beszámolókat adni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »