Az energiaárak elszabadulása miatt leáll a Slovalco, több mint 1300 munkahely van veszélyben

Az energiaárak elszabadulása miatt leáll a Slovalco, több mint 1300 munkahely van veszélyben

A Slovalco alumíniumgyár a gyártás leállítása mellett döntött garamszentkereszti üzemében, tekintettel a csillagászati magasságokba törő energiaárakra és az állami kompenzáció hiányára – amely miatt az energiaigényes ágazatok már évek óta panaszkodnak a mindenkori kormányoknál. A vállalat szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be a döntést, amely több mint 1300 munkahelyet érint.

A vállalat saját bevallása szerint arra számított, hogy a kormány végül elfogadja az emissziós kvótákból származó bevételekre vonatkozó törvénymódosítást, ami nagyobb állami kompenzációban részesítette volna a cégeket, közelítve annak mértékét az európai átlaghoz. Ez nem történt meg, Szlovákiában pedig a vállalatok a piaci, tehát nem szabályozott árakat fizetik az energiáért. A kohászat a legenergiaigényesebb ágazatok egyike.

A Slovalco 2021-2022 fordulóján az energiaárak miatt egyszer már kénytelen volt 60 százalékra csökkenteni termelőkapacitását. A mostani döntés értelmében azonnal elkezdik a még üzemelő kohók leállítását, amit szeptember végéig be is akarnak fejezni.

A cég szerint tekintettel az elektromos áram 2023-as évre vonatkozó piaci áraira, az alumíniumgyártás gazdaságilag fenntarthatatlanná vált.

A kohók leállítása mellett a cég azonnali hatállyal beszüntette összes hedging operációját, amellyel a termelés teljes visszaállítását finanszírozták volna abban az esetben, ha az állami kompenzációról szóló törvény mégis megszületne.

“A döntés az üzem 300 közvetlen alkalmazottját érinti, valamint több mint ezer külső alkalmazottat a beszállítói láncban, tekintettel arra, hogy a gyártás leállásával nem lesz szükség a régióbeli beszállítók szolgáltatásaira.”

Hírdetés

közölte a sajtóval Milan Veselý, a Slovalco ügyvezető igazgatója. Hozzátette:

“A Slovalco a világ legkörnyezetkímélőbb és legmodernebb alumíniumgyárak közé tartozik, és egyike a legnagyobb munkáltatóknak Besztercebánya megyében. Ezért is sajnáljuk, hogy a kormány tétlensége miatt egy több mint 70 éves alumíniumgyártó hagyomány ér véget itt, Garamszentkereszten”

fogalmazott.

A Slovalco többségi (55,3 százalékos) tulajdoosa a Hydro vállalat, a társtulajdon a Penta befektetőcsoportté 44,7 százalékban. Kohói évente 175 ezer tonna alumíniumot termeltek. Az öntöde kapacitása évi 250 ezer tonna.

A mai bejelentésre két nappal azután került sor, hogy a prágai tőzsdén 500 euró fölé emelkedett a villanyáram megawattóránkénti ára. Egy hónapja még 400 euró volt, egy éve pedig 70 euró.

Körkép.sk, SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »