Az én focim: Még jó, hogy volt borom!

Az én focim: Még jó, hogy volt borom!

Két csapatnak eredménytől függetlenül biztos, egynek reális, egynek pedig inkább csak matematikai esélye volt továbbjutni a D-csoportból. A négy-négypontos Anglia és Csehország egymással meccselve élvezhette a garantált nyolcaddöntő örömeit, a vébé-ezüstérmes horvátoknak pedig a csoport utolsó fordulójára a továbbjutás ugyan (még) nem, de az legalább összejött, hogy győzelem esetén biztosíthatják a továbbjutást.

Elsőre úgy voltam vele, juthattak volna unalmasabb meccsek is, bár jó lett volna, ha a szerkesztőségi gyűlésen sikerül kiharcolnom, hogy valamelyik magyar meccsről írjak. Nem sikerült, maradt hát egy utolsó forduló, ahol legalább az egyik meccsnek komoly tétje volt. Nem sokan fogadtak volna rá, hogy ebből a csoportból a rakkolós, angol első (gyakorlatilag második) ligás játékosokra épülő skót válogatott nem zúg ki a második forduló végére, de nem így történt. Az utolsó fordulóban ki-ki meccsen zongorázhatták le a továbbjutást.

Egy horvátok elleni győzelem, gyatra gólkülönbségük ellenére is tornagyőzelemmel felérő továbbjutást ért volna a skótoknak az Eb talán második legnehezebb csoportjából (a halálkvartett egyértelműen a magyar csapaté), egy barátságos döntetlennel viszont mindkét csapat biztos kieséssel számolhatott. 

Nem mindegy persze, hányadik helyen éri a csapatot az a továbbjutás. Az angoloknak semmiképp. A sajtójuk kedden már arról cikkezett, egy esetleges győzelemmel akár az Eb-t is bukhatják, mert ugyan első helyen lépnek tovább, de az F-csoport második helyezettjével kénytelenek játszani jövő kedden, azaz, legalábbis szerintük, Németországgal. Az albioni fociszakértők persze nem számolnak a magyar csapattal, így mi csak remélni tudjuk, hogy szerdán éjfélre kénytelenek lesznek lenyelni a szavaikat.

A magyar válogatott bizonyára nagyon szívesen meccselne Angliával a legjobb 16 között.

Hírdetés

A háromoroszlánosoknak egyébként is megvan a maguk baja. A mögöttünk hagyott járványhónapok groteszk paródiájaként az angolok két játékosukat is kénytelenek voltak nélkülözni. Mason Mount és Ben Chilwell ugyanis elkövette azt a hibát, hogy a két csapat pénteki összecsapása után néhány percre megállt beszélgetni egy később pozitív tesztet produkáló skót játékossal, Billy Gilmourral. Az angoloknak az mindenesetre plusz motivációt adhat a hátralévő meccsekre, hogy az 1996-ban elszalasztott lehetőség után most újra hazai pályán játszhatnák az Eb-döntőt, ráadásul hatvanezer ember előtt. Tegnap kora este a brit miniszterelnök bejelentette, a két elődöntőre és a döntőre háromnegyedházat engedélyeznek a Wembley-ben, a budapesti Eb-döntő tehát elúszni látszik.

Az este kilenckor kezdődő két találkozóra a laptopommal és egy üveg zöld veltelinivel fegyverkeztem fel, megfogadva, nem fogok oda-vissza kapcsolgatni, a távirányító helyett csak a borospoharat emelgetem. Borból végül jót választottam, meccsből viszont nem. Az angol-cseh első félideje elég unalmasra sikerült, Grealish remek megmozdulásait és néhány nagy védést leszámítva nem szolgált sok izgalommal az első játékrész.

A második meg pláne nem…

A másik meccsen közben egymást érték a gólok, a 80. percre Horvátország hármat rúgott a teljesen összezuhant skótoknak. Tartva magam a vállaláshoz, nem kapcsoltam át erre a meccsre, ami utólag fatális hibának bizonyult. A második félidőben egy meg nem adott angolt gólon kívül nem sok minden történt, saját magamon kívül leginkább szegény kommentátort sajnáltam, aki körülbelül ötpercenként mondta el, mekkora csalódás ez a félidő, s szinte érezni lehetett hangjában a fájdalmat, mikor arról beszélt, a bíró még három percig kívánja kitolni ezt a focimeccsnek hívott szenvedést. Nem véletlen, hogy a 92. perc egyik üresjáratában Raheeem Sterling 12. (!) percben szerzett gólját mutatta a visszajátszás. A második félidőből ugyanis nem volt mit… 

A horvátok végül 3:1-re múlták felül a skótokat, megszerezve ezzel a csoport második helyét. A skótok egy ponttal, mínusz négyes gólkülönbséggel búcsúztak a tornától, a csehek pedig a vereség ellenére is biztos továbbjutók, a maguk négy pontjával már most megelőzik a B- és a C-csoport harmadik helyezettjeit, Finnországot és Ukrajnát. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »