Az Emmi még a bukott miniszterelnök-jelölt-jelölt kedvéért sem szigorítja a maszkviselést

Karácsony Gergely főpolgármester, bukott kormányfőjelölt-jelölt a hét második felében levélben fordult a kormányhoz, hogy miután a pandémia negyedik hulláma felfutó ágába került Magyarországon, szeretné, ha a kormány visszaállítaná a maszkviselésre vonatkozó, július 3. előtt hatályos szabályokat, vagyis azt, hogy az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező legyen viselni a védőeszközt.

Amennyiben ezt a kormány nem akarja megtenni – fogalmazott Karácsony – akkor legalább adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek, Budapest területén pedig a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő, amelynek betartatásában és szankcionálásában a rendőrség közreműködik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) most az ATV Híradójának válaszolva reagált Karácsony felvetésére: a kormány és az Operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, és ha szükséges további intézkedésekről dönt.

Hírdetés

Mint fogalmaztak: "a járvány negyedik hullámában a védekezés már oltásalapú, hiszen a vírus ellen az oltás biztosítja a legerősebb védelmet, és az előző hullámokkal szemben, ma már van vakcina és a lakosság 60%-a védett. Emellett a maszkviselés továbbra is kötelező a kiemelten veszélyeztetettnek számító területeken: az egészségügyi intézményekben (háziorvosoknál, szakrendelőkben, kórházakban) és a szociális intézményekben (oltatlanok számára látogatáskor) emellett a mindennapokban a maszk ugyan nem kötelező, de nem is tiltott, ha valaki hordani szeretné, nyugodtan megteheti".

Karácsony Gergely korábban kiemelte, hogy a járvány elleni védekezésnek ugyan a legfontosabb eszköze az oltás, de „a jelenlegi átoltottsági szint mellett önmagában az oltásra alapozott védekezési stratégia már nem elegendő”. Idézte a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének javaslatait, amelyek között kiemelt helyen szerepel, hogy zárt térben, rendezvényeken és tömegközlekedési eszközökön szükséges az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése – aggódik az atv nyomán a hvg.

Korábban írtuk: Kari Geri levelét megírta, és maszkviselést követel benne


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »