Az emberiség elleni bűntett az ember- és szervkereskedelem

Az emberiség elleni bűntett az ember- és szervkereskedelem

A rabszolga-kereskedelem és megszüntetésének világnapját tartjuk augusztus 23-án. Ferenc pápa mélyen elítéli, bűntettnek nevezi az emberkereskedelmet.

A rabszolga-kereskedelem és annak eltörlése világnapját tartjuk augusztus 23-án. „Az ember- és szervkereskedelem, a kényszermunka, a prostitúció a modern rabszolgaság formái és az emberiség elleni bűntettek” – ezen a napon Ferenc pápa Twitter-üzenetével ismét elítéli a jelenséget minden formájával együtt, amelyek ellen pápasága kezdete óta felemelte hangját.

Ezek emberiség elleni bűntettek – fogalmaz Ferenc pápa a gyalázatos cselekedetek kapcsán. Több ez mint elítélése e tetteknek: ez a pápa kiáltása immár sokadik alkalommal. Augusztus 12-én, az „irgalmasság péntekén” átölelte az emberkereskedelem néhány áldozatát, a mai emberiség és Krisztus teste sebének nevezve a bűntettet.

Júniusban egy vatikáni találkozón a pápa a jelen lévő bírókhoz fordult felhívással, hogy az igazságszolgáltatás járjon el annak érdekében, a külső nyomások ellenére is, hogy a rabszolgaság régi és új formáit szankcionálják, és folytassanak eljárást e súlyos bűntettek ügyében.

Az egyháznak is részt kell vennie a „nagy politikában”, amely az emberi személy életének fontos kérdéseit érinti. Hozzá kell járulnia egy olyan társadalom megteremtéséhez, amely „átjárható” és „hullámzó” a perifériáktól a központ felé, és ellentétes irányba is, amely felrázza a lelkiismeretet, hiszen az is a közöny globalizációjának áldozata lett. A társadalom ugyanis nem háborodik fel és meg sem rendül a csendben zajló szörnyűségek láttán, hogy egy kislányt önmaga áruba bocsátására, vagy egy kisfiút szerveinek eladására kényszerítenek.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »