A Sárga csillag fénye címmel nyílt kiállítás a holokausztot túlélt Robert O. Fisch orvos és képzőművész emlékére szeptember 14-én Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának épületében.
Az 1925-ben Budapesten született gyermekorvos, aki túlélte a náci koncentrációs tábort, 1957-ben távozott az Egyesült Államokba, majd a Minnesotai Egyetemen szerzett professzori címet.
Amikor a kiállítás gondolata megszületett, még senki nem gondolta, hogy Robert. O. Fischt éppen a megnyitó napján helyezik örök nyugalomra Budapesten.
Az orvoslás mellett képzőművészettel is foglalkozott, rajzai egy 1998-ban megjelent, a műveket bemutató, A Sárga csillag fénye című könyvben jelentek meg. Most ezek láthatók a PPKE BTK kiállításán, Fisch hozzájuk fűzött gondolataival. Könyvéről a szerző a következőket mondta: „…kísérlet az érzelmek leírására, kiáltás az éjszakába, egyszersmind a remény felvillanása a sötétségben.
A kiállítás megnyitóján ennek szellemében hangzottak el Robert Fisch életútját, munkásságát méltató beszédek.
Kuminetz Géza, a PPKE rektora a megbocsáthatatlanság, a gyűlölet, a bosszú és az ezeken felülemelkedő emberi magatartás erőterében idézett olyan közép-európai személyiségeket, akik arra figyelmeztetnek, hogy a túlélők bocsássanak meg a velük kegyetlenkedőknek, mert a gyűlölet nemcsak a gyűlölet tárgyát, hanem az alanyát is fölemészti. „Mert ez a legnegatívabb érzés, érzület, amely alattomos módon mérgezi a személyiséget, s általa a családot, a nemzetet is. Megbocsátás esetén azt adjuk valakinek, amit nem is érdemel meg. Látható ebből, hogy
Azt, hogy ismét fenntartás nélkül tudjunk tekinteni az ellenünk vétőkre, csak a szívből jövő bocsánatkérés és megbocsátás adhatja meg – mondta a rektor. Emlékeztetett: a holokauszt az ateista humanizmus egyik legkíméletlenebb megnyilvánulása.
Hogyan jutottunk ide? – tette fel a kérdést. – Úgy, hogy az embernek nem kellett sem az Ószövetség jóságot sugalló Istene, és nem kellett ennek a jóságnak a megtestesítője, az istenember, Jézus Krisztus királysága sem. Az istenember helyére az emberisten került, akinél nincs igazságosság, sem bocsánat, mert az a gyengeség jele. Csak aki megbékél a múltjával, tehet szert érzelmi stabilitásra. Akiben ugyanis béke él, az az ember elfogadja a szenvedést, megbocsát azoknak, akik a szenvedéséért felelősek voltak, megbocsát önmagának is, legyőzi félelmeit, s ennek nyomán végre immár az igazságosság és a szeretet útjára léphet.
Robert Fisch hat, az életét mindig és egyre tudatosabban kísérő alapértéket nevezett meg: az együttérzés, az emberek alapvető, egyenlő méltósága, a gyermekekkel való odaadó törődés, a humor, a szenvedni tudás és az emberiesség értéke minden körülmények között. Ma is rossz idők járnak. Az emberi kegyetlenség ma is diadalát üli. Olykor még kegyetlenebb, még irracionálisabb, mint volt a második világháború idején. De az ember a szenvedésben is megnemesedhet, mert Krisztus a szörnyű órában is az istenség emberfeletti jóságával köt össze bennünket – fogalmazott Kuminetz Géza.
Birher Nándor, a bölcsészkar dékánja a II. világháború, az üldözés és a táborélet felidézése után rámutatott: „A háború és a halál Robert Fisch életének csak az egyik fele volt. Életének másik fele az élet szolgálatával telt, és ez az, ami igazán fontos.”
A dékán így jellemezte „Robit”, régi ismerősét: „Úgy szerette az életet, mint aki közvetlenül a Teremtőjétől leste el, mennyire szép is az élet. Mekkora ajándék, történjék bármi körülöttünk a világban.”
A fényes oldal pedig nem más, mint a moralitás és a moralitáshoz szorosan kapcsolódó szeretet. A szeretet tart össze bennünket, a másik ember méltóságának felismerése – hangsúlyozta a Birher Nándor. – Fisch péntekenként zsinagógába, vasárnaponként misére járt. Ebből azonban nem harag, hanem éppen az ellenkezője, nyitottság és szeretet lett.
„A szeretet és a megértés összekötötte a különböző vallásokat” – írta.
Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely elnöke, a Bugát Pál Kórház főigazgatója a Talmudot idézte: „Minden időben és minden korban létezik harminchat igaz ember, akikben benne van az Isten dicsfénye, akikért az örökkévaló fenntartja a világot, akiknek köszönhető, hogy a világ létezik. Ez a harminchat ember nem a műveltsége, a tudása, hanem isteni ereje miatt igaz. Ezek közé tartozott Robert Fisch.”
Dobos Károly Dániel hebraista, tanszékvezető a holokauszttúlélők előtt álló példaképeket említett, köztük Viktor Franklt, a logoterápia kidolgozóját. Edith Eger pszichológustól idézte: soha nem lehet a csüggedés a végső szó; majd Robert Fisch életfilozófiájának központi gondolatát hangsúlyozta: a reménytelenségben is a remény, az embertelenségben is az emberség a döntő.
Schuller Ágnes gyermekorvos, az orvoskolléga és régi ismerős Fisch emberi alakját hozta közelebb, Kovács Ákos intézetvezető pedig a kiállítás tematikájához kapcsolódó, Zsidóság és kereszténység – Új kulturális és vallásközi perspektívák a 21. században című, október 20-i vallásközi konferenciára hívta fel a figyelmet.
Szervezésekor még nem gondoltuk, hogy ezen a napon már emlékezni fogunk egy áldozatra, egy szép életre, egy sajátos feltámadásra – fogalmazott Kovács Ákos. Hozzátette: Fisch mindegyik képében megtalálható ez a hármasság.
Az októberi konferencia nyitógondolataként Karl Barth megállapítását idézte az intézetvezető: „Az Ige testté, nem valamiféle általános értelemben vett testté, emberré, önmagát megalázó és szenvedő emberré lett, hanem zsidó testté. A megtestesülésről és a megváltásról szóló egész egyházi tanítás elvont, olcsó és jelentéktelen annak mértékében, mennyire kezdték mellékes és esetleges jellegzetességnek tartani ezt a tényt.”
A kiállításmegnyitón megjelentek Robert O. Fisch rokonai, valamint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Forrás: Pázmányonline; PPKE Kommunikáció
Fotó: Hargittay János
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
