Az elszigetelődést és a protekcionizmust bírálták európai uniós vezetők Davosban

Az elszigetelődést és a protekcionizmust bírálták európai uniós vezetők Davosban

Az elszigetelődés és a protekcionizmus nem megoldás azokra a gazdasági kihívásokra, amelyekkel a világ országainak szembe kell nézniük – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Davosban a 48. Világgazdasági Fórumon burkoltan Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikájára utalva. A kancellár ezen felül aggasztónak nevezte a több országban is megjelenő nemzeti önzést, populizmust és a megosztó légkört.

Angela Merkel beszédében azt is hangsúlyozta, nyitott azzal kapcsolatban, hogy milyen partneri viszonyt alakítson ki az Európai Unió Nagy-Britanniával ez utóbbi európai uniós kiválása (Brexit) után, de a tárgyalásokon nem születhet kompromisszum az EU alapvető elveit illetően. Megismételte, hogy az unió közös piaca együtt jár a szabad mozgással. „Ebben nem tehetünk kompromisszumokat” – hangsúlyozta.

Európa „sajnálja” a kilépésre vonatkozó brit döntést, és szoros kapcsolatokat kíván továbbra is ápolni Londonnal – mondta Merkel. Hozzátette: Nagy-Britannia kilépésre vonatkozó döntése után a többi 27 uniós tagállamnak egységes hangon kell megszólalnia a külpolitikában, „ha azt akarja, hogy komolyan vegyék őket”. Merkel szerint a Brexit-döntés gyengítette az EU-t, és az uniónak nagy kíhívásokkal kell szembenézni, mint például Kína növekvő befolyása.

Angela Merkel hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak erősebb és egységesebb külpolitikát kell kidolgoznia. „Nagyobb felelősséget kell vállalnunk, kézbe kell vennünk a sorsunkat” – szögezte le.

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentette fenyegetések, az afrikai válságok és a szíriai háború kapcsán az EU sokáig habozott – jegyezte meg a dpa német hírügynökség. Merkel ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az uniónak nem szabad bezárkóznia a bevándorlás előtt.

„A Római Birodalom és a kínai Nagy Fal óta tudjuk, hogy a bezárkózás nem segít” – hangoztatta a kancellár, nemzetközi együttműködést, fejlődést és csatlakozást szorgalmazott a globális fenyegetésekkel szemben.

Merkel szerint az európai jobboldali populizmus a megoldatlan problémák okozta „méreg”.

Németországban a nacionalista, bevándorlás-ellenes Alternatíva Németországért (AfD) szeptemberben első ízben bejutott a parlamentbe, és hasonló pártok több országban, így Franciaországban és Hollandiában is megerősödtek – emlékeztettek a hírügynökségek.

A német kancellár – anélkül, hogy név szerint megnevezte volna ezeket a pártokat – szerdán reményét fejezte ki, nem nő tovább a támogatottságuk. Hozzátette: Németország igyekszik ellenőrzés alá vonni a jobboldali populizmust, mert ez „méreg”.

A kancellár aggasztónak nevezte a több országban is megjelenő nemzeti önzést, populizmust és a megosztó légkört.

Merkel szerint Európának nem szabad panaszkodnia, amikor más országok, közöttük az Egyesült Államok adóreformot hajt végre, hanem saját reformokkal kell erre válaszolnia. Az alpesi elit üdülőhelyen tartott tanácskozáson a kancellár utalt a közös vállalati adórendszer létrehozására irányuló német és francia erőfeszítésekre, és közölte, hogy az európai országoknak versenyképesebb adórendszerre van szükségük.

Macron az uniós tagállamok adópolitikájának összehangolását szorgalmazta

Az Európai Unió megreformálását sürgető francia elnök, Emmanuel Macron angol, illetve francia nyelven elmondott beszédében leszögezte, hogy azoknak, akik Európában nem akarják a gyorsabb előrelépést, nem szabad akadályozniuk az ambiciózusabbakat. Kijelentette, hogy az ambiciózusabb tagországoknak képesnek kell lenniük a szorosabb integrációra, még ha más európai országok nem is akarnak ehhez csatlakozni.

Merkel mellett Macron is az uniós tagállamok adópolitikájának összehangolását szorgalmazta. Hangsúlyozta, hogy nagyobb európai szerepvállalásra van szükség Kína és az Egyesült Államok ellensúlyozására.

A francia elnök felszólította a Világgazdasági Fórumot, hogy átfogó erőfeszítéssel lépjen fel az általános felmelegedés ellen. Az elnök – nevének említése nélkül – iróniával utalt Donald Trumpra, aki csütörtökön érkezik Davosba. A nagy hóra utalva megjegyezte, hogy ez egyeseket igazán elgondolkodtathatna a klímaváltozásról.

Macron „új világszerződést” követelt „a világot lefelé húzó” globalizációval szemben. E nélkül a szélsőségesek 10-15 éven belül minden országban győzni fognak – figyelmeztetett.

A katalán válság lecke a világ összes demokráciája számára

VI. Fülöp spanyol király a tanácskozáson hangsúlyozta, hogy a katalán válság lecke a világ összes demokráciája számára, hogy meg kell óvni a jogállamiságot, amely a demokrácia és a politika sokszínűség tiszteletben tartásának „sarokköve”. A spanyol király felszólalásában igyekezett eloszlatni a kétségeket Spanyolország jövőjével kapcsolatban, és felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság után közös erőfeszítésekkel és reformokkal sikerült egy nagyon versenyképes gazdaságot teremteni, amely hozzájárul az Európai Unió erősödéséhez.

Az amerikai protekcionizmust bírálta az olasz kormányfő

Paolo Gentiloni olasz kormányfő az amerikai protekcionista gazdaságpolitikát bírálta a davosi Világgazdasági Fórumon szerdán.

„Úgy gondolom, jogosan mondja azt valaki, hogy az én országom az első, én is mondhatnám azt, hogy az első Olaszország, miért ne” – mondta a miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva. „Ugyanakkor szabadkereskedelemre, szabad piacokra és nem protekcionizmusra van szükségünk, ha gazdasági növekedést, jólétet és dolgozóink védelmét szeretnénk elérni” – tette hozzá.

Az olasz politikus görög kollégájával, Alekszis Ciprasszal együtt a közép- és kelet-európai országokat is bírálta szolidaritásuk hiánya miatt a migrációs válságban. Gentiloni figyelmeztetett: az Európai Unió költségvetésének tárgyalásakor hozzáállásuknak meglehet a böjtje.

„Európában az a probléma, hogy sok olyan ország van, amelyik azt hiszi, ha nem a saját háza táján adódik a gond, az már nem is az ő gondja” – mondta Ciprasz. „Ha valaki azt gondolja, hogy Európa csak az előnyökről szól, meg kell értenie, hogy ez nem így van” – hangsúlyozta a görög miniszterelnök.

Az évente megrendezésre kerülő, 48. Világgazdasági Fórumra a világ minden részéről érkeztek politikusok és gazdasági vezetők a svájci Davosba.

Gentilonit a március 4-én esedékes olasz parlamenti választásokról is faggatták.

Jó lenne, ha Olaszország „nem térne le a gazdasági fellendülés és a költségvetési egyensúly felé vezető útról” – mondta a kormányfő.

Gentiloni jelezte, hogy nem kíván koalícióra lépni Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök konzervatív szövetségével.

Közvélemény-kutatások szerint Berlusconiék vezetnek 37 százalékkal, őket pedig a populista Öt Csillag Mozgalom, illetve a Gentiloni-féle Demokrata Párt vezette szövetség követi. Mindkettejük támogatottsága 27 százalék körül mozog.

Kína megerősítette elkötelezettségét a globalizáció mellett

A davosi Világgazdasági Fórumon Kína megerősítette elkötelezettségét a globalizáció mellett és bejelentette, hogy hamarosan újabb intézkedéseket jelent be, amelyek révén még szélesebbre nyitja piacát a külföld előtt.

Liu Hi, az ázsiai ország egyik vezető közgazdásza, a kormányzó párt politikai bizottságának a tagja a svájci üdülővárosban folyó gazdasági fórumon azt mondta, hogy Kína az idén megkönnyíti a külföldi befektetéseket az ipari, a pénzügyi és a szolgáltatási ágazat egyes területein.

Közölte továbbá, hogy az ázsiai ország az import növelésére törekszik, és ennek keretében egyebek között csökkenti az autók importvámját.

Tavaly Hszi Csin-ping kínai elnök beszédével kezdődött a davosi fórum, amelyen először vett részt kínai államfő.

Hszi Csin-Pin akkor védelmébe vette a globalizációt, ami nem véletlen, hiszen a világ vezető exportálója és gazdasága nagyban függ a szabadkereskedelemtől, és jelentős károkat szenvedne a protekcionizmus megerősödésétől.

Pénteken, a davosi értekezlet utolsó munkanapján szólal fel Donald Trump amerikai elnök, aki több intézkedésével inkább a  bezárkózás felé tereli az amerikai gazdaságot, és legutóbbi döntéseinek egyikeként kedden aláírta a mosógépek és napelemek importvámjának a bevezetéséről szóló határozatot.

A zimbabwei elnök ígéretet tett szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon, hogy legkésőbb júliusig szabad és tisztességes választásokat tartanak az afrikai országban. Emmerson Mnangagwa, aki tavaly novemberben került hatalomra, elmondta azt is, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetén is tiszteletben fogja tartani a voksolás eredményét. A 75 éves, dörzsöltsége miatt Krokodil ragadványnéven emlegetett Mnangagwa a Világgazdasági Fórumon kijelentette: országa nyitott az üzleti élet képviselői előtt.

MTI / Polgárportál / hirado.hu

The post Az elszigetelődést és a protekcionizmust bírálták európai uniós vezetők Davosban appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »