Az első pofon a legnagyobb – Magyarország legyőzte Romániát

Az első pofon a legnagyobb – Magyarország legyőzte Romániát

Megkapta az első pofont Magyarország és Románia férfi vízilabda-válogatottja a trieszti olimpiai selejtezőben, hiszen előbbi 14-14-es döntetlent játszott Kanadával, utóbbi pedig 12-11-re kikapott a franciáktól az A csoport második fordulójában. Kedden már magyar sikert hozott a románok elleni párharc.

polo__bSzívós Márton készül kapuralövésre

Az észak-amerikaiak ugyan az oroszok elleni sikerrel már a nyitónapon meglepetést okoztak, de Benedek Tibor legénysége még így is főesélyesként mártózott meg ellenük hétfő délután a medencében. Az elején nem is volt gond az Eb-bronzérmes játékával, hiszen akkor még úgy tűnt, hogy képesek gyorsan megúszni az ellenféltől, csakhogy a juharlevelesek hatékonyan kapaszkodtak, és a védelmi hibákat büntetve a hajrában egyenlítve csentek pontot.

„Nem számítottam arra, hogy kapunk tizennégy gólt. A tizennégy lőtt gól mindenképpen dicséretes, de a védekezésünket nagyon könnyen átlőtték, harminchatot lőttek kapura. A kezünkben volt a mérkőzés, nagyon sajnálatos, hogy így végződött. Ez egy nagy pofon ahhoz, hogy észhez térjünk, és a következő három meccsen még nagyobb erőbedobással játszunk” – értékelt Benedek az M4 Sportnak.

Románia válogatottja is jól kezdett hétfőn a vele nagyjából azonos játékerőt képviselő franciák ellen, de a kiélezett csata hajrájában elvéreztek. Pedig Mihnea Gheorghe és Szabó Roland végig előre húzta az alakulatot, de az összesen öt gólig jutó Ugo Crousillat ellen nem volt ellenszerük. „Az utolsó negyedben nagyon sokat hibáztunk” – ismerte el a csapatkapitány, Cosmin Radu is, hozzátéve, hogy a botlás dacára sem adják fel a küzdelmet.

Pedig a franciák ellen igazán fontos lett volna győzniük ahhoz, hogy a legjobb négy között végezve megmártózzanak majd a négy olimpiai kvótáért zajló negyeddöntőben. A folytatásban ugyanis a papírforma szerinti erősebb ellenfelek vártak-várnak rájuk, így az a magyar alakulat, amely kedden már a várakozásoknak megfelelően 12-8-ra nyerni tudott.

A találkozót magabiztosan kezdte a Benedek-legénység, némi bizonytalanságot mindössze a második negyedben mutatott, amikor is Dejan Sztanojevics szövetségi kapitány „trikolórjai” háromgólos hátrányból egyenlítették ki az állást Tiberiu Negrean duplája és Mihnea Chioveanu találata révén. A vezetést viszont már nem tudták átvenni, mert a magyarok gyorsan rendezték soraikat, és onnantól kezdve már végig irányításuk alatt tartották a mérkőzést.

Az M4 Sportnak nyilatkozó Benedek Tibort nem lepte meg, hogy szorosabb volt a meccs, mint amire előzetesen számítani lehetett, hiszen mindenki ott akar lenni az olimpián. „Itt álmok valósulnak meg, és mennek tönkre. Mindenki százhúsz százalékon teljesít, nekünk is annyit kell, itt nem elég a kilencven” – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy a magyar válogatott eddig mindhárom mérkőzésén magabiztosan vezetett, de a riválisok feljöttek, ugyanakkor a hétfői összecsapással ellentétben a románok ellen sikerült megújulniuk.

Románia szerdán Kanadával, Magyarország pedig azzal az Oroszországgal játszik, amely hétfő délután 7-4-re verte a szlovákokat. Kedden Kanada is legyőzte Szlovákiát (11-9), a Franciaország–Oroszország találkozót késő délután rendezik. A B csoport hétfő délután nem hozott meglepetést: Olaszország–Dél-Afrikai Köztársaság 22-3, Hollandia–Kazahsztán 8-5, Spanyolország–Németország 10-5. A keddi mérkőzéseket este rendezik.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »