„Az elnöknek a toleranciát kell képviselnie”

„Az elnöknek a toleranciát kell képviselnie”

Újvági Péter az ohiói magyarság ismert arca, aki 1956-ban gyerekként kivándorolva rövid úton bekerült a helyi közösségi és politikai életbe, demokrata színekben volt az állami törvényhozás tagja, jelenleg pedig Toledo város tanácsában visel tisztséget. A napokban egy civil szervezeteket támogató kongresszusi ösztöndíjprogram ügyében járt Budapesten, akkor beszélgettünk vele.

– Kire fognak szavazni novemberben az amerikai magyarok, akik közül sokan élnek Ohio államban?
– Nemcsak az amerikai magyarság, hanem az összes amerikai különleges helyzetben van. 1967 óta, amióta aktív vagyok az amerikai politikában, ilyen versenyt nem láttam. Donald Trump és Hillary Clinton között teljességgel kiszámíthatatlan az eredmény.

– Az amerikai magyar közösségen belül is érződik az az éles szembenállás, megosztottság, amit a kampányban láthatunk?
– Magyarok vagyunk, magyar leszármazottak, de ugyanúgy megosztottak, mint a többi amerikai közösség. Ugyanakkor jobban odafigyelünk a külpolitikai kérdésekre, hogy mi lehet a hatása a két oldal terveinek a magyar–amerikai kapcsolatokra. Én Clintont támogatom, mert ő is, illetve a férje is, amikor elnök volt, kinyújtották a kezüket Közép-Európa felé a békepartneri programmal, a NATO-ba lépéshez nyújtott támogatással. Mostani utamnak is az a célja, hogy megismerjem az itteni helyzetet, a változásokat, amelyek történtek Oroszországban, Putyin terveit vagy az Európai Unióban tapasztalható felfordulást illetően.

– A magyar–amerikai kapcsolatokra térve, ha Clinton nyer, ki tud alakulni beszélő viszony a mostani magyar kormánnyal? Amikor külügyminiszter volt, igencsak sokszor leteremtette az Orbán-kabinetet.

– Kemény tárgyalások voltak, az biztos, ugyanakkor szerintem mindig kell beszélni. Azt is látni kell, hogy akárki is legyen az amerikai elnök, az ottani értékeket kell képviselnie, ami egy soknemzetiségű társadalomban alakult ki, ahol a tolerancia alapvetés. Távolról sem vagyunk tökéletesek persze, de mindig az a cél, hogy megtaláljuk a közös nevezőt, és respektáljuk a különböző etnikai hátterű bevándorló csoportokat. És pontosan ez az, amiért én félek Trumptól. A gondolat, hogy 11 millió embert ki fog rúgni Amerikából, ha elnök lesz, gazdasági katasztrófához vezetne. A mezőgazdasági munkások 72 százaléka mexikói. Ha ők eltűnnek, garantálom, hogy nem lesz annyi magyar vagy akárki, aki ezt a munkát elvégezze. Szóval nagyon fontos a tolerancia, még ha azt minden országnak magának is kell eldöntenie, hogy kit tud befogadni vagy kit nem. Ugyanakkor a világ egyre jobban nemzetközi, nem lehet elzárni magunkat egymástól, akármennyire is akarják ezt egyesek. A US Fellows programban, amiért itt vagyok, Szlovákiából, Romániából, Magyarországról, Bulgáriából érkeznek fiatalok a képzésre, megismerik egymást, egyetértésre jutnak, és rájönnek, hogy ugyanolyan problémáik vannak. Nemcsak az országon belüli civil társadalmi ügyekben, hanem az országok között átívelő kisebbségi, LGBT- (leszbikus, homo- és biszexuális, illetve transznemű – a szerk.) vagy fogyatékoskérdésekben is dolgozni kezdenek.

– Amikor az Egyesült Államok külföldön ilyen programokat futtat, akkor sokan azt mondják, s ez Magyarországon is így van, hogy ez a beavatkozás egy formája. Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a működőképesség és aközött, hogy ne lehessen a belpolitikába való beavatkozással vádolni?
– Ez egy nagyon-nagyon jó kérdés. Amit ez és más hasonló programok próbálnak elérni, az nem a döntés befolyásolása, hogy melyik irányba menjenek a dolgok, hanem az, hogy minél szélesebb körű legyen a vita, a párbeszéd, ami a döntéseket megelőzi. Én ezt nem látom beavatkozásnak. Volt egy negyed Toledóban, ahol zömében magyarok, szlovákok és olasz bevándorlók laktak, és a város úgy döntött, egy nagy fölüljárót épít, amellyel tulajdonképpen megszüntették volna ezt a helyet. A város fejlődése szempontjából ez jó döntésnek ígérkezett, de mi összejöttünk, nem számított, hogy demokraták vagy republikánusok vagyunk a városházán, az önkormányzatban, és megszerveztük az ellenállást, illetve kidolgoztunk egy alternatív javaslatot. És végül egy úttal megkerülték a negyedet. De a tevékenység megerősítette a helyi szervezeteket, a közösségeket is, melyek sokkal aktívabbak lettek az elkövetkezőkben. Sok politikusnak ez persze nem tetszik, jobban szeretik, ha megkapják a szavazatot, aztán mindent maguk el tudnak dönteni, és ők azok, akik tudják, mi jó a közösségnek. Az eredeti kérdésre visszatérve, ezért is gondolom, hogy ennek a mechanizmusnak az itteni elősegítése nem beavatkozás. A Civil Kollégium Alapítvány azzal foglalkozik, hogy megtanítsák azokat a lépéseket, hogy az emberek saját érdeküket tudják képviselni a kormányzat vagy éppenséggel a befektetők felé, akik mondjuk egy park helyett ingatlanfejlesztésben gondolkodnak.

– ’56-os magyarként, illetve demokrata politikusként, akiket a liberális értékekkel asszociálunk, mi a véleménye a mai magyar kormány kerítésépítéséről, mellyel a migránsáradatot kívánja feltartóztatni?
– Mi 1956-ban hagytuk el Magyarországot, harmadik próbálkozásra. Először letartóztattak, második esetben majdnem megfagytunk, harmadjára karácsony reggelén mentünk át a határon, apám, anyám és a négy gyerek. A szüleim nem láttak itt jövőt, apámnak egy kis hegesztőcége volt, amit elvettek a kommunisták, beolvasztották a szövetkezetbe. Ő azt mondta, a gyermekeinek máshol lesz a jövőjük, és eldöntötte, hogy amilyen messze tud menni a kommunizmustól, olyan messzire megy, vagy Ausztráliába, vagy Amerikába. Szerencsére Amerikában kötöttünk ki. Azért is vagyok aktív a magyar kérdésekben és a politikában, mert ő azt tanította nekem, mindig azon kell igyekezni, hogy jobb legyen az emberek élete. Amerika egy emigráns ország. Másfajta története van, mint Közép-Európának, de nagyon eltér a világ jóformán minden más részétől is. Nagyon nehéz volt kijutni, majdnem megfagytunk, ott gyalogoltunk a vonatsín mellett Hegyeshalom és Nickelsdorf között, együtt a sok menekülttel. Nem lehet azonban olyan könnyen párhuzamot húzni 1956 és a jelenlegi helyzet között. Nem mindenki, aki megszökött Szíriából, rossz, lusta ember, akárhogy is akarjuk nevezni őket. Ott is vannak olyan családok, mint az apámé volt, akik mindent otthagynak, s egy új világba mennek a családjuk érdekében. Magyarországnak kell eldönteni, hogy mit tesz, ugyanakkor Magyarország egymaga nem tud megoldással szolgálni, sőt, még Európa sem, olyan nagy mozgások vannak. Az amerikai külpolitika a Közel-Keleten felkevert mindent, és részint ez az oka, hogy most migránsválság van, ez tény. Évekbe fog telni, amíg megoldódik. Az én véleményem az, hogy meg kell találni a józan középutat, ahol az ország érdekei és az emberi jogok is érvényesülnek, ami nehéz dolog. A történelmi tapasztalatokat sem lehet félresöpörni, de ezzel együtt nem lehet egészen korlátozni a mozgást. Sok emberrel beszéltem, akik kimentek a Keleti pályaudvarra segíteni a menekülteknek. A zöme nem akart Magyarországon maradni, minél hamarabb tovább akartak menni. Ez itteni politika, itteni döntés, de a világ figyeli, hogy Magyarország mit csinál.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »