Az elmebaj lassan egyet jelent a polkorrektséggel

Hevesen bírálta Norvégia legnagyobb lapja, az Aftenposten Mark Zuckerberget, a Facebook vezérigazgatóját pénteken, mert a közösségi oldal eltávolította egy bejegyzésből a vietnami háború egyik amerikai napalmtámadása után készült világhírű fotót.

Espen Egil Hansen, az Aftenposten főszerkesztője és vezérigazgatója nyílt levelében azzal vádolta Zuckerberget, hogy visszaél hatalmával, hiszen a Facebook a hírek és információk közlésének alappillérévé vált világszerte.

A nyílt levél előzménye, hogy a Facebook eltávolította Tom Egeland norvég író bejegyzését, amely hét, “a háborút megváltoztató” fotóról szólt. A képek között volt Nick Ut világhírű, Pulitzer-díjas fényképe, amelyen a 9 éves Phan Thi Kim Phúc látható, ahogy meztelenül rohan a kamera felé.

A fotó egy amerikai napalmtámadás után készült, amelyben a kislány súlyosan megégett. Meztelen azért volt, mert letépte magáról lángra lobbant ruháit. A Facebook nem helyénvaló tartalomnak ítélte meg a képet, Egeland bejegyzését eltávolította, az írót pedig letiltotta.

Az Aftenposten saját Facebook-oldalára is kitette a képet, amikor az esetről tudósított. A közösség oldal azonban felszólította a lapot, hogy “törölje vagy takarja ki” a fényképet. A Facebook üzenete szerint a teljesen meztelen nemi szerveket, fenekeket vagy női mellet ábrázoló képeket eltávolítják a közösségi oldalról.

Mielőtt az Aftenposten érdemben válaszolni tudott volna a felszólításra, a képet és az esetről szóló cikket törölte a Facebook.

“Attól tartok, hogy a világ legfontosabb portálja korlátozza a szabadságot ahelyett, hogy kiterjesztené, és ez gyakran tekintélyelvű módon teszi” – írta bírálatában Hansen. Emellett hangsúlyozta, hogy az eset rámutat a Facebook józan ítélőképességének hiányára, valamint arra, hogy “nem tud különbséget tud tenni a gyermekpornográfia és híres háborús fényképek között”.

Az esettel kapcsolatban Erna Solberg norvég kormányfő is megszólalt. Facebook-bejegyzésében dicsérete, hogy a közösségi oldal és más médiumok nem engedik megjelenni a nem helyénvaló tartalmú, erőszakot ábrázoló képeket.

A vietnami fotó eltávolításával azonban túl messzire ment a Facebook, mert ezzel már a szólásszabadságot korlátozza – fogalmazott a norvég miniszterelnök.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »