Az ellenzéki szellem diadalát jelentette

Az ellenzéki szellem diadalát jelentette

Bemutatták a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kiadványsorának tizenhatodik kötetét a Magyar Írószövetségben.

Kiss Gy. Csaba, aki maga is tevékeny részese volt az évtizedekkel ezelőtti történelmi irányváltásnak, most a dokumentum-összeállítás szerkesztőjeként a Magyar Hírlapnak elmondta: a rendszerváltás előtörténetéből nagyon hiányzik a civilszervezetek szerepének feltárása.

– Közel harminc éve, 1986. novemberében tartott emlékezetes közgyűlést a Magyar Írók Szövetsége. Miért volt ez a tanácskozás olyan jelentős?

– A kommunista diktatúrák nagyon fontosnak tartották a társadalom gondolkodását, mentalitását formáló írók szerepét. Nem véletlen, hogy szovjet mintára nálunk is létrehoztak olyan egységes írószervezetet, amely a szellemi élet ellenőrzését és irányítását volt hivatva garantálni. Az önkényuralom eszközének szánt szervezetek azonban – bizonyára nem függetlenül közép-európai hagyományainktól – történelmi sorsfordulók idején az önállósodás útjára léptek, és kezdték megszólaltatni a képviselet nélkül maradt társadalom hangját. Ne feledjük azt sem, hogy a mi térségünkben az írók jelentős mértékben hozzájárultak a 19. században a modern nemzet megteremtéséhez. Így az írószövetségek nemcsak nálunk, 1956-ban, hanem például Csehszlovákiában is 1967-68-ban vagy Lengyelországban 1980-81-ben, a Szolidaritás nemzeti szabadságmozgalma idején ott voltak az első sorban. A Magyar Írók Szövetsége már 1981 decemberében a titkos szavazással kivívta viszonylagos auto­nómiáját, azután szívós küzdelmet folytatott a hatalommal. Az 1986-os közgyűlés pedig egyértelműen az önállóság, az ellenzéki szellem diadalát jelentette. Ahogy N. Pál József írta lektori véleményében: e közgyűlés nélkül Lakitelek sem lett volna.

– A rendszerváltozásról szóló hazai és külföldi szakirodalom eleget tudott erről a történelmi súlyú eseményről?

– Korántsem. A közelmúlt történeti földolgozásában amúgy is jelentősek a hiányok. Nem beszélve az egyoldalúságokról. A kilencvenes években a Kádár-rendszert rózsaszínben feltüntető munkák, kézikönyvek láttak napvilágot. Az újabb tévés és rádiós műsorokban pedig sok volt a szakszerűtlenség. A rendszerváltozásnak nevezett folyamat előtörténetéből nagyon hiányzik a mindmáig kevéssé méltatott civil társadalmi szervezetek, például a Duna Kör, a Szegényeket Támogató Alap, a sokszínű klubmozgalom, a Bethlen Gábor Alapítvány vagy a Dialógus békemozgalom szerepének feltárása. Bizonyos tekintetben ilyennek számított az Írószövetség is. Nem tanulság nélküli, hogy 1986 őszén az MSZMP Politikai Bizottsága kéthetenként tárgyalta az írók dolgait, a közgyűlés előkészületeit. Nagyon tartottak az íróktól s persze főleg a szólásszabadságtól. Nyilvánvalóan ott lebegett előttük ötvenhat példája is. Furcsa ezért, hogy a nagy összefoglaló munkákban, így például a hazai Ripp Zoltán vagy az amerikai Tőkés Rudolf könyvében, alig esik szó az 1986-os írószövetségi közgyűlésről. Bizonyos mértékig mindmáig fehér folt. Az írók, művészek térségünkben másutt is meghatározó szerepet játszottak a demokratikus átmenet során.

– Hogyan kívánták bemutatni az eseményt a könyvükben?

– Véleményem szerint először a forrásokat kell megismerni. Ehhez próbáltunk hozzájárulni, segítve a következő nemzedékek tájékozódását. Az Évszak című kiadványban jókora késéssel megjelent közgyűlési jegyzőkönyv annak idején nem került könyvforgalomba, ezért ez képezi a Szilcz Eszter közreműködésével készült dokumentumkötet törzsét. Némi nosztalgiával lehet ma már olvasni a különböző esztétikai felfogású és szellemiségű magyar írók közös küzdelmének a szövegeit. Közöljük ezenkívül az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és kulturális osztályának két, írószövetséggel kapcsolatos tanulságos előterjesztését, valamint a hatalom által irányított sajtópolémia fontosabb írásait. A hírhedt, fölülről támogatott „kilépési mozgalom” leveleit egy kivételével nem találtuk az Írószövetség irattárában, érdekes, hogy az Országos Levéltárba kerültek. Izgalmas, magával ragadó párbeszédeket olvashattunk az 1987 első hónapjaiban tartott elnökségi ülések jegyzőkönyveiben. Jól érzékelhető, hogy a kommunista hatalom visszakozni kényszerült, sem másik írószövetséget nem tudott alakítani, sem a szervezet fölé elképzelt irodalmi kollégiumot sem volt ereje létrehozni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »