Az ellenzéki pártok keresztbe tettek a Fidesz ötletének

Az ellenzéki pártok keresztbe tettek a Fidesz ötletének

Az MSZP el sem ment, a Jobbik és az LMP pedig nem támogatja a kormány tervét a közigazgatási bíróság létrehozataláról. Szerintük ugyanis sérülhetne a bíróságok függetlensége, ha a kormánypártok a saját embereikkel töltenék fel az új szervezetet. Az igazságügyi miniszter cáfolja, hogy pártbíróságot szeretnének létrehozni.

Az ötpárti egyeztetést követően sem a Jobbik, sem az LMP nem tartja elfogadhatónak a közigazgatási bíróságokról szóló törvénytervezetet.

Az LMP a kétharmados támogatást igénylő előterjesztést csak akkor szavazná meg, ha a kormányzat elfogadja az ökopárt 12 pontos javaslatát.

„Maga a cél nem elvetendő, azonban nagyon sok olyat láttunk az elmúlt években, hogy a kormányzat nemes célokat tűz ki a zászlajára, azonban e nemes célokat csak a zászlajára tűzi, utána ezeket a törvényeket arra használja, hogy saját önző politikai céljait teljesítse ki” – mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

Az LMP többek közt a bíróság központjának Székesfehérvárra telepítését és a megyeiről a regionális szintre kerülését sem támogatja.

A Jobbik szerint az előterjesztés összemossa a bírói és a végrehajtói hatalmat.

„Klasszikus demokrácia csak az lehet, ahol a bírói hatalom, a törvényhozói hatalom és a végrehajtói hatalom elválik egymástól. Itt azonban ezeket a bíróságokat, a közigazgatási bíróságokat és a közigazgatási felsőbíróságokat olyan külső emberekkel töltenék fel, olyan közigazgatási szakemberekkel töltenék fel, akik eddig a végrehajtói hatalomban dolgoztak” – érvelt Gyüre Csaba, a párt országgyűlési képviselője.

Az igazságügyi miniszter cáfolta, hogy pártbíróság jönne létre a közigazgatáson belül.

„Szeretném visszautasítani a leghatározottabban azokat a vádakat, amelyek arra vonatkoznak, hogy pártbíróságot hoznánk létre vagy a jogállamiság sírásói szeretnénk lenni. Ezt ki is kérném, figyelemmel arra, hogy 2014 óta egy nagyon komoly szakmai munkát folytat a minisztérium, számos embert meghallgattunk, tudom azt, hogy vannak, akik nem szeretik ezt a témát, mindazonáltal én úgy gondolom, hogy Magyarország érdeke, a jogállam érdeke az, hogy teljes körű felülvizsgálata lehessen a közigazgatásnak, amit olyan emberek végezzenek, akik értenek hozzá, akik megfelelő vizsgálat útján transzparens módon jutnak be a bíróságra” – fejtette ki Trócsányi László.

Az MSZP már korábban jelezte, nem megy el az egyeztetésre. Közleményükben azt írták: azért nem támogatják a közigazgatási bíróságok felállításának tervezetét, mert az a bírói függetlenség felszámolását szolgálná, az állampolgárok ügyeiben pedig fideszes pártkatonák döntenének.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »