Az elittel ellentétben az egyszerű európaiak véget vetnének a migrációnak

Az Európai Unió 10 országából a lakosság 56 százaléka szeretné megállítani a muszlim lakosú országokból érkező bevándorlókat – derült ki a londoni Chatham House ma nyilvánosságra hozott tanulmányából. A megkérdezettek 55 százaléka szerint az európai életstílus nem összeegyeztethető az iszlámmal. Továbbá a válaszadók 73 százaléka támogatta a burka viselésének betiltását is. Ezeket a nézeteket főként a közemberek képviselik, míg a másfajta hozzáállás az elit tagjaira jellemző.

 

Az elit pozitívan ítéli meg a migrációt

 

A tanulmány szerzői Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Ausztriában, Lengyelországban, Spanyolországban, Magyarországon és Nagy-Britanniában gyűjtötte fel az adatközlők véleményét. Az adatgyűjtés 2016 decembere és 2017 februárja között zajlott. A kutatók reprezentatív módszerrel 10 ezer polgár kérdeztek meg, és ezzel együtt 1800 olyan vezető személynek a véleményét is kikérdezték, akik a politikában, médiában, civil szervezetekben és a közgazdaság terén tevékenykednek.

 

A végeredmény különbséget mutat az elit és a széles körű nyilvánosság meggyőződése között. A muszlimok bevándorlása ellen az elitnek csupán a 32 százaléka tiltakozott, s csupán a 35 százalékuk volt azon az állásponton, hogy az európai életstílus nem egyeztethető össze az iszlámmal. Emellett a megkérdezett elitnek a 61 százaléka ért egyet az arc eltakarásával a nyilvános helyeken.

 

Elit: A menekültkvóták is rendben vannak

 

Az elit 57 százaléka pozitívan ítélte meg a migrációt az országa számára, míg a lakosságnak a 24 százaléka vallott ilyen nézeteket. Továbbá az elit tagjainak 35 százaléka úgy véli, hogy a bevándorlás megnövelte a bűnözést, illetve megterhelte a szociális rendszert. Ezzel szemben a megkérdezett embereknek az 55 százaléka van ezen a véleményen.

 

A kötelező menekültkvótákkal az elit 63 százaléka ért egyet, míg a közembereknek csupán a 49 százaléka. A kvótákat főként azok az országok támogatják, ahol jelenleg a legtöbb migráns tartózkodik – a görögök 68 százaléka, az olaszok 66 százaléka, valamint a németek 62 százaléka. Ellenben a megkérdezett magyaroknak a 19 százaléka, a lengyeleknek pedig a 15 százaléka nincs ellene a menekültkvótáknak. A megkérdezett polgároknak a 27 százaléka úgy gondolta, hogy a migránsok befogadásáról az EU egyes országainak saját magának kellene döntenie. A migránsok kötelező befogadásával a válaszadók 24 százaléka nem ért egyet.

 

A megkérdezettek 34 százaléka szerint az EU-nak köszönhetően személyes sikereket ért el, míg a válaszadó országok lakosságának 55 százaléka úgy véli, hogy a következő tíz évben az EU-t újabb államok fogják elhagyni. Ehhez hasonló vélemény van az elit is – 43 százalékkal.

 

Forrás: HNonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »