Az Elios szinte összes bevételét az Európai Unió fizette

Az Elios szinte összes bevételét az Európai Unió fizette

Az Átlátszo.hu oknyomozó portál szerint a cég, amelyben Orbán Viktor legnagyobb lányának férje, Tiborcz István tulajdonosként és igazgatósági tagként is feltűnt, 2016 kivételével az elmúlt 7 évben majdnem 80 közbeszerzést nyert el, és csak az OLAF-ellenőrök feltűnése után álltak le.

A 2016-ig elnyert tenderek összértéke 14,4 milliárd forint, ebből 12,1 milliárd az uniós forrás. 2017-ben a cég harmadmagával ráadásul elnyert egy, az MVM által kiírt 50 milliárd forintos keretszerződést naperőmű-építésre, de a MÁV-tól is kapott egy 1,4 milliárdos megbízást, vagyis a portál összesítése alapján az Elios bevételeinek 84 százalékát uniós pénzből szerezte.

A Csalás Elleni Európai Hivatal 2015-től vizsgálta az Elios Zrt. gyanúsnak tartott tendereit, jelentésük szerint pedig a 2013 és 2015 között Tiborcz István érdekeltségében álló vállalat üzemszerűen csalhatott a vidéki települések közvilágítási pályázatain.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »