Az élet szeretetére szólít fel egy 2300 éves mozaikon látható csontváz

Az élet szeretetére szólít fel egy 2300 éves mozaikon látható csontváz

Rendhagyó, ógörög nyelvű felirat található azon az időszámításunk előtti 3. évszázadban készített üvegmozaikon, amelyet pénteken találtak régészek egy ásatáson a dél-törökországi Hatay tartomány Antakya városában – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. 

Demet Kara, a Hatayi Archeológiai Múzeum régésze azt mondta, hogy a mű páratlan Törökországban. Hasonló mozaik is csak Olaszországban található, de a most feltárt aprólékosabb, ráadásul 2300 éves. A kutató kifejtette: 2012-ben kezdtek el dolgozni a területen a Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium engedélyével, mivel a település drótvasút-projektjének munkálatai során akkor még ismeretlen romegyüttesre bukkantak. A jelenleg vizsgált réteg a római kor hellenisztikus időszakát tükrözi, akkor a város neve még Antiókhia volt.

A szakember arra emlékeztetett, hogy Antiókhia az akkor ismert világ harmadik legnagyobb városának számított, gazdag kulturális élettel, mozaikiskolákkal. A Gaziantep tartományban fekvő Zeugma antik települést a tudományos feltételezés szerint Antiókiában képzett mesterek munkái díszítik. A vizsgálatok megállapították, hogy az alkotás egy ház étkezőjének a padlóját ékesítette. A lelet három jelenetet ábrázol, de a tudósok a legkifejezőbb kép alapján a “csontváz mozaik” nevet adták neki. A műnek ez a része fekete hátterű, a központi alak körül egy kenyér és egy amfóra foglal helyet.

Kara rávilágított: a római korban az elitosztály számára két tevékenység különösen fontos volt. Az egyik a fürdőzés, a másik a vacsora. Az első jelenetben egy fekete bőrű figura lapáttal pakolja a tüzet. Ez a fürdőt jelképezi. Az alkotás középső képén egy napóra látható, alatta egy korabeli ruhát viselő fiatal férfi, aki a szerkezet felé rohan, valamint a fiú háta mögött az egyik kopasz szolgája. A napóra 9 és 10 óra között áll. Az este 9 óra a rómaiaknál a fürdő idejét jelentette. Az este 10 óra a vacsora kezdetét mutatja, amelyet a fiatal igyekszik elérni. Elkésni illetlenség, a képen erre felirat utal.

A régész az utolsó jelenet, a mozaiknak nevet adó kép kapcsán arra is kitért, hogy a csontváz “jópofa”, hiszen a kezében korsót tart, mellette pedig kenyér és bor pihen. Az ásatás a városi önkormányzat támogatásával tovább folytatódik.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »