Az élet igéje – 2021. január

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” (vö. Jn 15,5–9)

A különböző egyházakhoz tartozó keresztények minden évben a közös imának szentelnek egy időszakot, hogy Jézus vágya szerint együtt kérjék az Atyától az egység ajándékát.

Jézus azért akarja ezt, „hogy így a világ higgyen” (Jn 17,21). Az egység változtatja meg a világot, mert közösséget, testvériséget és szolidaritást hoz. Alapvetően Isten ajándéka, ezért fontos, hogy kitartóan és bizalommal kérjük az Atyától.

Egy spanyolországi csoport meséli, akik élik az élet igéjét: néhány éve a keresztény egységért tartott imahéten úgy érezték, kérniük kell az egység kegyelmét, hogy hidakat tudjanak építeni. Margarita írja: „Fölvettük a kapcsolatot a egyházmegye ökumenikus referensével, plébánosokkal, az ortodox pappal és az evangélikus lelkészekkel. Összejöttünk imádkozni, egyetértésben, mint keresztények, először a katolikus plébánián, aztán az ortodox parókián. A templomainkban minden alkalommal Isten jelenlétéből fakadó hatalmas örömet tapasztaltunk. Ő nyitja meg az egység útjait.”

A 2021-es imahét mottóját a Grandchamp[1] Szerzetesi Közösség javasolta Szent János evangéliumából, hogy bevilágítsa és eredményessé tegye utunkat:

„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek”

Hírdetés

Nagyon ösztönző ez a meghívás, hogy a keresztények egységéért éljünk és tevékenykedjünk ezekben a rendkívüli napokban, és ezt folytassuk egész évben, egész életünkben. A megosztottságunk súlyos seb, amelyet gyógyítania kell mindenekelőtt Isten irgalmának, aztán saját elköteleződésünknek, hogy megismerjük és tiszteljük egymást, valamint együtt tegyünk tanúságot az evangéliumról.

E szavakkal Jézus elárulja, hogy milyen biztos lépéseket tehetünk ezen az úton. Mindenekelőtt maradjunk meg szeretetében.

Tehát szorosabbra kell fűznünk személyes kapcsolatunkat vele, rá kell bíznunk az életünket, és hinnünk az irgalmában. Jézus ugyanis mindig hűségesen „megmarad” mellettünk.

Ugyanakkor arra hív, hogy határozottan kövessük őt, és hozzá hasonlóan a mi létünk is legyen ajándék az Atyának. Arra hív, hogy tapintatosan, nagylelkűen és érdek nélkül menjünk elébe minden ember szükségletének, akivel a napunknak akár csak egy kis részét is eltöltjük, hogy így „sok gyümölcsöt teremjünk”.

„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek”

Nagyon aktuálisak ezzel kapcsolatban Chiara Lubich szavai. 2002 októberében Genfben a reformáció napján ezt mondta[2]: „[…] Mennyire nagy szükség van a világban a szeretetre! […] (Jézus) azt mondta, hogy a világ arról ismeri fel, hogy az övéi vagyunk, és akkor ismeri meg általunk Jézust is, ha kölcsönös szeretetben és egységben élünk: »Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.« (Jn 13,35) […] megértettük, hogy a jelen kor mindannyiunktól szeretetet kér, egységet, közösséget, szolidaritást. És az egyházakat is arra hívja, hogy helyreállítsák az évszázadok óta meggyengült egységet. Ez a reformok reformja, amit az Ég kér tőlünk, ez az első és legszükségesebb lépés az egyetemes testvériség felé mindenkivel: férfiakkal és nőkkel az egész világról. Ugyanis akkor fog hinni a világ, ha mi egyek leszünk. Jézus azt mondta: »Legyenek mindnyájan egyek (…), hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.« (vö. Jn 17,21) Isten ezt akarja! […] És adja meg a kegyelmet, hogy ha megvalósulva nem láthatjuk is mindezt, legalább előkészíthessük.”[3] 

Letizia Magri


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »