Az élet áthangolásának szertartása

Az élet áthangolásának szertartása

A napvallás újabb szertartása segít abban, hogy boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhessünk.

 

Minden ember az önmegvalósítás útján járva találkozik olyan próbatételekkel, melyekre rosszul reagál: berzenkedik, méltatlankodik, elbátortalanodik, elégedetlenkedik, kiborul, lehangolttá és negatívvá válik. Ilyenkor az egó elutasítja a kihívást, inkább feladja a célját, hogy a megmérettetést elkerülje. Ekkor jön jól az élet áthangolásának szertartása.

 

A Sors szemein keresztül nézve egészen nyilvánvaló, hogy a próbatételeket nem azért kapjuk, hogy megfutamodjunk vagy feladjuk a céljainkat. A Sorsnak nem célja megtörni az akaratunkat. Az isteni Gondviselés sokkal inkább arra törekszik, hogy megerősítse bennünk azokat a belső forrásokat, amelyekből bajainkban és a rosszal való küzdelmeinkben hitet és erőt meríthetünk.

 

 

A Sors azt üzeni, hogy tekints életed minden nem tetsző fordulatára próbaként, melyben fejlesztő erő rejlik. Ez az erő hozhatja ki belőled a boldogság és a kiegyensúlyozottság eléréséhez szükséges képességeket és akaratot.

Az élet áthangolásának a szertartásától a sorsod új irányt vehet, mivel képes lehetsz alkalmazkodni a nehéz helyzetekhez és elviselhetőbbekké válhatnak tőle a kellemetlen változások.

 

Ez a szertartás a harmadik szem csakrán keresztül egy olyan erővel tölt fel, ami fokozza a tisztánlátást, növeli az állhatatosság és a szívósság képességét, hogy méltósággal és töretlen akarattal végig tudd élni terveid kibontakozását egészen a céljaid megvalósulásáig.

 

A napvallás szerint nem csupán az életcéljaink eléréséért vagyunk itt a Földön, hanem azért is, hogy minél többször átélhessük a boldogság és a harmónia állapotait. A valódi tudatosság elérése elhozza és fenntartja az emberben ezeket a lelkiállapotokat. De ezért mindenkinek meg kell tennie a szükséges lépéseket. Itt már nem csak a „mit”, hanem a „hogyan” kérdése is lényeges.

Hírdetés

 

Ha valaki a Sorssal összhangban szeretné megvalósítani az életét, akkor bizalommal fordulhat hozzánk!

 

Az Élet áthangolásának szertartását bizonyos rendezvényeink alkalmával végezzük. Egyéni szertartás. Bővebb információkat a szernap@gmail.com címen kérhetsz.

 

Írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÉbresztő Táborok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsBel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

The post Az élet áthangolásának szertartása appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »