Az elemzők évek óta nagyon rosszul teljesítenek

Az elemzők évek óta nagyon rosszul teljesítenek

Piaci elemzők és nemzetközi szervezetek is kishitűnek bizonyultak, 2017 őszén előrejelzéseikben messze alulbecsülték Magyarország tavalyi gazdasági növekedését, sorra két-három százalék körüli mértékkel számoltak – hívták fel a figyelmet csütörtökön gazdasági kormányzati vezetők. Hozzátették: a magyar gazdaságban a legfontosabb mutatók kivétel nélkül kedvezően alakulnak, ami a nemzetközi gyakorlatban kifejezetten ritkaságszámba megy.

– Bár közgazdasági szempontból cseppet sem mondható jellemzőnek, a magyar gazdaságban mégis úgy alakult, hogy a legfontosabb hazai mutatók egyszerre alakulnak kedvezően, és ezt a kormányzat a jövőben is biztosítani szándékozik – mondta csütörtökön a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Mint Gion Gábor kifejtette, jelenleg olyan sajátos gazdasági helyzet látszik az országban, amikor egyszerre adott a robusztus növekedés, csökken az államadósság, mérsékelt az infláció, és eközben jócskán az uniós küszöbszint alatt van a költségvetési hiány.

A pénzügyi tárca szerint tavaly a gazdasági növekedés elérhette a 4,6 százalékot. A bruttó hazai termékre vonatkozó GDP-adatok stabil szerkezetről tanúskodnak, mert a bővülés több lábon áll, ahhoz szinte minden szektor hozzájárul.

A növekedés – szemben a 2000-es évek közepével – nem jár eladósodással, az államháztartás GDP-arányos ­hiánya az elmúlt években rendre alacsonyabb volt a háromszázalékos küszöbnél, az államadósság évről évre csökken. Gion kiemelte: ­piaci elemzők és nemzetközi szervezetek is kishitűnek bizonyultak előrejelzéseikben, mára az összes jelentős szereplő felfelé javította Magyarország 2018-as gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát. A sort 2019-ben a Világbank is folytatta, 0,5 százalékponttal emelte a tavaly júniusi prognózisához képest hazánk gazdasági növekedését. A ­piaci szereplők előrejelzéseikben 2017 őszén messze alulbecsülték Magyarország gazdasági növekedését, sorra két-három százalék körüli mértékkel számoltak.

Hírdetés

A tavalyi harmadik negyedévében 5,2 százalékkal emelkedett a magyar gazdaság teljesítménye, ilyen magas ütemű növekedésre az adatok mérése óta nem volt példa – hangsúlyozta a pénzügyi államtitkár. A múlt év első kilenc hónapjában 4,9 százalék volt a GDP bővülése, ami uniós összehasonlításban kiemelkedően magasnak számít, dobogós adat. A növekedést emelkedő bérek, bővülő foglalkoztatás, erősödő fogyasztás, növekvő beruházások kísérték. Mint azt kérdésünkre a napokban Varga Mihály pénzügyminiszter kifejtette, a jelenlegi 4,6 százalékos előrejelzés a tárca óvatosságát is jelzi, miután több bizonytalanság is mutatkozott év végére, például az építőiparban és az ipari termelésben. Közben a 2018-as, eredményszemléletű, vagyis az Európai Unió módszertana szempontjából fontos államháztartási hiány a GDP két százaléka körül alakult, csökkent az államadósság is, az úgynevezett maastrichti kritériu­mok szerint 2,3 százalékponttal, 71 százalék közelébe.

Gion Gábor szerint a piaci elemzők és a nemzetközi intézmények is kishitűnek bizonyultak Fotó: Havran Zoltán

Mint azt a Magyar Idők kérdésére Gion Gábor kifejtette, nem szabad engedni, hogy a „vagylagosság” megjelenjen a döntéshozatalban: vagyis azzal együtt, hogy ritkaságnak számít a fő gazdasági indikátorok ennyire kedvező együttállása – miután gyakran egyik-másik jellemzően egy harmadik vagy negyedik rovására megy –, a jövőben is azt a célt kell szem előtt tartani, hogy mindez így maradjon. Az ország esetleges felminősítéséről lapunk felvetésére Adorján Richárd költségvetésért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy a fontos váltáson már túl vagyunk, miután jelenleg a magyar besorolás mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriájú. Így már saját szabályrendszerüknek megfele­lően vehetnek magyar eszközöket a különféle nemzetközi alapok.

Annak pedig, hogy ezen kategóriákon belül milyen szintű a besorolásunk, arányaiban csekély a jelentősége – hangsúlyozta Adorján Richárd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »