Az élelmiszerláncok meghosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat csütörtökön és szombaton

Az élelmiszerláncok meghosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat csütörtökön és szombaton

Nyitókép: SITA/AP

Már lassan három éve, hogy az állami ünnepek alatt zárva tartanak a boltok. A rendelkezés alól kivételt képeznek a benzinkutak, a reptereken és a vasúti állomosokon működő boltok, illetve azok az üzletek, ahol az ünnepek alatt maga a tulajdonos árul.

Az idei húsvéti bevásárlást a boltzárak mellett azok az óvintézkedések is korlátozzák, amelyeket a kormány hozott a koronavírus-járávány elleni harc során.

Március végétől vasárnaponként az élelmiszerboltok kötelezően zárva tartnak. Emellett a boltokba szájmaszkkal lehet csak vásárolni, a vásárlók száma pedig korlátozva van – 25 négyzetméteren mindössze egy ember tartózkodhat. Reggel 9.00 órától 12.00 óráig pedig a 65 év feletti nyugdíjasok intézhetik a bevásárlásukat.

Hírdetés

Ezek miatt az óvintézkedések miatt a boltok előtt kígyóznak a sorok, az ünnepek miatt pedig vásárlóáradtra számítanak a boltosok.

Mivel az állami ünnepek idején, vagyis pénteken (április 10.), vasárnap (április 12.) és hétfőn (április 13.) zárva lesznek az üzletek, ezért a boltosok csütörtökön és szombaton meghosszabbított nyitvatartási idővel várják a vásárlókat.

Míg a Tesco csütörtökön és szombaton reggel 6.00 órától várja a vásárlókat, addig a Lidl és a Kaufland 6:30 órától nyitja meg a boltjait a vásárlók előtt.

A húsvéti nyitvatartási idő az egyes szupermarketekben és élelmiszerláncokban:

SME


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »