Az éjszakai szórakozóhelyek kerültek a koronavírus elleni harc új frontvonalába

Az éjszakai szórakozóhelyek kerültek a koronavírus elleni harc új frontvonalába

A szórakozóhelyek és az éjszakai bárok kerülnek a koronavírus-elleni harc frontvonalába, miután egyre több európai ország dönt úgy, hogy zöld utat ad az éjszakai életnek. Annak ellenére, hogy a Delta-variáns terjedésével felfelé ívelnek az esetszámok. Főleg a be nem oltott vagy csak részben immunizált lakosságról van szó, ez alatt pedig elsősorban fiatalokat kell érteni. Őket vonták be ugyanis utoljára az oltási programba.

Európában ismét az Egyesült Királyság a lakmusz papír. Az átoltottsági arány magas, jelen van Delta-variáns, tehát ha van esélye a kontinentális Európának más kárán tanulni, akkor a britekre érdemes figyelnie.

Angliában hétfő éjféltől ismét engedélyezték az éjszakai szórakozóhelyek megnyitását azzal, hogy a járvány miatti korlátozások zömét hatályon kívül helyezték. A múlt vasárnap több ezren ünnepelték meg az éjszakai élet újjászületését a maszkok letépésével, zenével, fényekkel és a 16 hónapig előírt fizikai távolságtartás elfeledésével…

Hollandia gyorsan meggondolta magát

Más országokban hasonlóan jártak el, de aztán gyorsan meg is gondolták magukat. Hollandiában a szórakozóhelyek, klubok és bárok június 26-án megnyithattak, de a koronavírus gyors, és főleg fiatalok közötti terjedését látva a döntéshozók felülbírálták határozatukat, és július 10-én megint mindent bezártak. Nem csoda, az egyik zenei fesztiválon több mint ezren fertőződtek meg. Hollandia a tervek szerint augusztus 13-ig mindenképp zárva tartaná a klubokat.

A CNBC amerikai hírportál közlése szerint a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Angliána okulnia kellene a holland történésekből.

„Ha megnézzük Hollandia adatait, akkor teljesen egyértelmű, hogy éppen a szórakozóhelyek táplálják a fertőzést. Nyilvánvaló, hogy az éjszakai gazdaság megnyitása jelenti a tömeges fertőzések valódi hajtóerejét. Egy hét alatt nyolcszorosára emelkedtek a számok, és ennek nagy része a 18-29 éves korosztályt érintette”

Hírdetés

fogalmazott Lawrence Young virológus, a brit Warwick Medical School molekuláris onkológiai professzora.

A spanyolok is óvatosak

Hollandiához hasonlóan Spanyolország is nagy reményeket táplált. Az ország egyik fő bevételi forrása a turizmus, ami éjszakai szórakozóhelyek nélkül nem sokat ér. A madridi kormány júniusban mutatta be azt az intézkedéscsomagot, amely lehetővé tette az ország mind a 17 tartományának, hogy megnyissák az utat az éjszakai élet előtt. Ugyanakkor szigorú szabályokat írtak elő.

A klubok csak hajnali 3-ig maradhatnak nyitva, korlátozzák a szórakozóhelyek vendégszámát, egészen addig, amíg az országos átoltottsági szint nem éri el a felnőtt lakosság 70 százalék.

Ugyanaz történt, mint Hollandiában. A fiatalok körében ugrásszerűen megnőtt a koronavírusos esetek száma, mire több régió egyoldalúan újra bevezette a korlátozásokat.

A brit kormány egyelőre próbál kedvére tenni a választóknak. Mindössze szeptembertől akarja kötelezővé tenni az éjszakai klubok vendégeinek az oltást, a szezon nagy része tehát laza feltételekhez kötött. De még ez a késleltetett határidő is erőteljes ellenkezést váltott ki a szórakozóhelyek tulajdonosainak részéről.

Körkép.sk, CNBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »